Örülnek a balatoni vendéglátósok, ha 2020 forgalmát elérik

Több dél-balatoni vendéglátó üzletben is nehézséget okoz a szakképzett munkaerő hiánya, és a július elsejétől előírt adatszolgáltatási kötelezettség.

Erről Kertész Rezső, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének (KISOSZ) társelnöke számolt be az MTI-nek szerdán, összegezve a dél-balatoni mikro-, kis-, és családi vállalkozók nyári turisztikai szezonindító fórumán elhangzottakat. Mint kifejtette, a szakképzett munkaerő hiánya évek óta probléma a balatoni szezonban. Idén súlyosbítja a helyzetet, hogy a pandémia alatt sok volt a pályaelhagyó, és a téli időszakban külföldön, főként az osztrák sícentrumokban munkát vállaló magyarok most nem térnek haza, mivel ezek a centrumok már nyáron is nyitva tartanak. A kisegítő munkások hiányán a tanévzárókat követően mindig enyhít a diákmunka - tette hozzá a társelnök.

Beszámolója szerint a vállalkozók teljesíthetetlennek tartják a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató központ (NTAK) által július elsejétől a vendéglátó üzletekre és turisztikai attrakciókra is kiterjedő adatszolgáltatási kötelezettséget. A KISOSZ kezdeményezi, hogy a bevezetést legalább fél évvel halasszák el - mondta Kertész Rezső. Beszélt arról is, hogy tavaly év végén 1400 szezonálisan vagy egész évben üzemelő dél-balatoni vendéglátóhelyet tartottak számon. "Félő, hogy számottevően csökken a vállalkozások száma, ha nem kap valamiféle támogatást ez a pandémia alatt minden tartalékát felélő, és számos újabb kihívással - növekvő rezsi- és beszerzési árak, árualap- és szakemberhiány, háború, alapbérelemelés, növekvő adminisztrációs terhek, stb. - szembesülő szektor" - fogalmazott Kertész Rezső. Az idei nyári balatoni szezonról szólva azt mondta, a dél-balatoni vállalkozók elégedettek lesznek, ha sikerül a tavalyi és a tavaly-előtti forgalmat megismételni, amit alapvetően befolyásol majd a hétvégék időjárása.

Forrás: MTI


Egy hét múlva indul a TASTE BALATON fesztivál

Egy hét múlva indul a TASTE BALATON fesztivál 

Családias, egyedi és kis létszámú eseményekre számíthatunk, melyekre érdemes előre foglalni, mert hamar telnek a helyek!
Átalakított budaörsi METRO-áruház: fókuszban a Horeca-vásárlók

Átalakított budaörsi METRO-áruház: fókuszban a Horeca-vásárlók  

A professzionális vevők igényeinek való megfelelés és a magas hatékonyság voltak a vezérelvei a budaörsi METRO felújítási programjának.
Burger King-nyitás az M1-es autópályánál

Burger King-nyitás az M1-es autópályánál 

Az M1-es autópálya ácsi lehajtójánál nyílt a Burger King-hálózat 56. magyarországi étterme.
Franciaországban már betiltották, más EU-tagállamok még nem

Franciaországban már betiltották, más EU-tagállamok még nem 

Azt, hogy növényi eredetű termékeket húsnéven forgalmazzanak. A francia döntést Gabriel Attal miniszterelnök kedden jelentette be.
Tíz év, hatmillió vendég - ez a Food Truck Show

Tíz év, hatmillió vendég - ez a Food Truck Show 

A guruló éttermek 2014 óta 1 millió kilométert tettek meg és hozzávetőlegesen 15 millió terméket értékesítettek.
Már lehet nevezni a Chaine Ifjúsági Szakácsverseny nemzeti válogatójára

Már lehet nevezni a Chaine Ifjúsági Szakácsverseny nemzeti válogatójára 

Hazai pályán játszható világverseny a tét.
Paradicsomfürdő, narancsok csatája vagy omlett 1500 tojásból

Paradicsomfürdő, narancsok csatája vagy omlett 1500 tojásból 

Gasztrofesztiválok a nápolyi pizza hagyományán át az ízig-vérig mexikói fiesztáig, a rovaroktól a szelleműzésig.
Megújult az egyik legrégebbi hazai márka - fókuszban a természetesség

Megújult az egyik legrégebbi hazai márka - fókuszban a természetesség 

1924-ben jegyeztették be a Globus márkanevet a vállalat zöldség- és gyümölcskonzervjeire. A jeles évfordulót különleges új külsővel ünneplik: új, egészséges terméküket most vezetik be a piacra.
Elengedés, finomítás, felkészülés: ez vár a vendéglátóiparra a közeljövőben

Elengedés, finomítás, felkészülés: ez vár a vendéglátóiparra a közeljövőben 

Mi vár a vendéglátóiparra 2024-ben? Bár jósgömbünk nincsen, a kurrens vendéglátóipari és gazdasági folyamatok, valamint a rendelkezésre álló adatok alapján tudunk prognosztizálni bizonyos trendeket.
Betiltották az energiaitalok forgalmazását kiskorúak számára

Betiltották az energiaitalok forgalmazását kiskorúak számára 

Nem nálunk, hanem Romániában szavazta meg az ottani képviselőház az erről szóló törvénytervezetet.

Interjú

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.
Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban

Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban 

Korábban írtunk már a ZAZIE „újragondolatlanul” merész, hamisítatlan magyar konyhájáról - de nem lehet szó nélkül elmenni Nagy Gergő szemet gyönyörködtető tányérdesszertjei mellett sem.