Az utóbbi időben több probléma is felmerült a gyros készítésével és árusításával kapcsolatban, ezért a gyrososok most fokozott hatósági figyelmet kapnak, áll a közleményben.
Fotó: DepositPhotos.com
Az NKFH és a kormányhivatalok ellenőrzéseiből kiderült, hogy
több esetben megszakadt a hűtési lánc, nem tudták megfelelően igazolni a hús eredetét, vagy gondok voltak a konyhák tisztaságával.
Az eddig lefolytatott hatósági ellenőrzések közel 70 százalékánál találtak kifogásolni valót az ellenőrök, 4 gyrost árusító büfé működését felfüggesztették – közölte az NKFH.
Mint kiemelték, az NKFH ezért országos ellenőrzést rendelt el, hogy kiderüljön, a gyrost árusító vendéglátóegységek megfelelnek-e az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásoknak.
A vizsgálatok érintik a dolgozók személyi higiéniáját, a munkaterületek tisztaságát, a fogyasztók allergénekről való tájékoztatását, valamint hogy a vendéglátók megtettek-e minden szükséges hatósági bejelentést.