Régiós konyhák, Michelin-fogások, farsangzáró evőhétvége a Piacon

Idén március 1-3. között szerveződik az evőbuli, naponta változó éttermekkel és jól ismert séfekkel búcsúztatva a 2019-es farsangi szezont.

Hagyományteremtő céllal indult el négy éve a Töltött Hold Gasztrovíkend, a Belvárosi Piac legnagyobb, éves gasztro-eseménye. A három napos program a farsang utolsó hétvégéjén zajlik a Hold utcai vásárcsarnokban, ahol nemcsak a „ház” éttermei és termelői várják a látogatókat, hanem vendégkonyhák és séfek érkeznek a közösségi standokra. Idén március 1-3. között szerveződik az evőbuli, naponta változó éttermekkel és jól ismert séfekkel búcsúztatva a 2019-es farsangi szezont.

A régiós ízektől a csúcskonyhák különleges fogásain át az igazi piaci klasszikusokig sokféle finomság várható a hétvégén. A piaci vendéglátóhelyek erre az alkalomra készülő kínálata mellett az ország kiemelkedő szakembereinek főztjét is kóstolhatjuk, akik egy-egy napra vendégséfként állnak be a közösségi stand konyhapultjai mögé. A balatonszemesi Kistücsök étterem viszont három napra a Piacra költözik, s fővárosi törzsvendégeiknek autóba sem kell ülniük egy jó ebéd kedvéért, és Pohner Ádám Lyon után a Hold utcában is bemutatkozik.

Péntek déltől a csarnok éttermei várnak mindenkit, vásárolni is érdemes a termelőknél, kora estétől pedig igazi gastro jam session készülődik. Jahni László és Pohner Ádám mellé érkezik a tervek szerint Fehér Gábor (ESCA), s Bíró Lajossal, Nyíri Szásával, Szabó Győzővel kiegészülve zajlik az esti főzés, miközben a balatonfüredi Kredenc rezidens DJ-je, Ernő Piaf zenél. Buborékokból, sörökből és pálinkákból sem lesz hiány az After Works Fridays bulin este tíz óráig. Csak az alvás idejére javasoljuk hazatérni, mert szombat délelőtt már reggelikkel készülnek az éttermek, a Kistücsök mellé érkezik a Michelin-csillagos Tiago Sabarigo és a Costes Downtown a szomszédból, valamint Szabó Kevin és a gyöngyösi Bori Mami.

Késő estig lehet csatlakozni a piacozókhoz, a farsangi bulihangulatról DJ Languszta gondoskodik, s este 8-9 óra között jótékonysági tombola zajlik értékes nyereményekkel, a bevételt pedig a gyermekszegénység felszámolásáért és a tehetséggondozásért tevékenykedő alapítvány részére ajánlják fel a szervezők. Vasárnap is van miért kilátogatni a rendezvényre, hiszen a farsangzáró Sunday Brunch dél-balatoni hangulatban telik majd. A Kistücsök aznapi pultszomszédja a balatonboglári Paletta étterem, Bezerics Dánielék vegán „vizikutyával” és balatoni stílusban készülő paprikás krumplival érkeznek. Az esemény vendége lesz Segal Viktor is, aki Bocuse d’Or coachként segítette Pohner Ádám és a magyar csapat lyoni szereplését.

Persze a piaci helyek szintén izgalmas fogásokkal készülnek az eseményre, a jól ismert kedvencek mellett, mint a pelmenyi, az osztriga, a buja rántott hús vagy a csülök, számos különleges ajánlatra számíthatunk. Széll Tamás és a Stand25, Nyíri Szása, Sára Zsuzsa és a MoszkvaTér, Szabó Győző és a Steamboo, Anatolij Belov és a Husikám, Bíró Lajosék a Buja Disznó-k, A Séf Utcája és a legújabb Champoint 4 Monkeys – Il Mercato üzletükben jobbnál jobb ízekkel töltik meg a Holdat. Piaci klasszikusokkal jön a Haxen Market, a Lakatos Műhely, a Sparhelt Bisztró, az osztriga mellett halételeket kínál a Vörös Homár, kolbászozni a Kobe Sausages-nél, kacsázni pedig a Kacha asztalainál lehet mindhárom nap. Nyitva lesz a Bőségtál, a Zsendice sajtbolt és még számos kereskedés, termelő kínálatából válogathatunk a macaronoktól az olívabogyókig három napon át a csarnokban. Sőt, már a bejárat előtt is jókat ehetünk, itt készülnek ugyanis a Digó nápolyi pizzái, a Kürtős Legenda finomságai, valamint különböző lángosok.

Szomjazni sem fogunk, hiszen a Champoint mellett a Drop Shop is kínál buborékokat és borokat, de lesz Erdinger sörbár, Agárdi Bár, Epermester, termelői gyümölcslevek. A By Beans Coffee pultjánál pazar kávék közül választhatunk, sőt, otthonra is lehet vásárolni tőlük, aki pedig az egészséges desszerteket szereti, itt biztosan talál kedvére valót. Persze nem lenne teljes egy farsangfarka ünnep farsangi fánk nélkül, amit az ország egyik legismertebb pékje, Szabadfi Szabolcs készíti majd a gyerekek és felnőttek nagy örömére. A Belvárosi Piac pénteken és szombaton tehát hosszított nyitva tartással, este tíz óráig üzemel, s vasárnap pedig délelőtt tizenegytől délután négyig zajlik a brunch.

A rendezvényre ingyenes a belépés, a ruhatár is biztosított, és a szervezők még több ülőhely kialakításával teszik kényelmesebbé a csarnokot. A legkülönlegesebb farsangzáró gasztro-esemény mindenkinek tartogat élményeket március első hétvégéjén. Családi programnak és ínyenckedésnek egyaránt kiváló alkalom a Töltött Hold Gasztrovíkend, a jó hangulat pedig reggeltől estig garantált Budapest elsőszámú evőpiacán!

Forrás: Turizmus Online


Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
A világ tíz legjobb kávézója

A világ tíz legjobb kávézója 

Egy ausztráliai kávézó került a dobogó tetejére. Az olaszok labdába sem rúgnak.
Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre

Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre 

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.