Rendeljen felár nélkül köretet!

Egy felmérés szerint évi 35 ezer tonna élelmiszer landol a kukában a bécsi éttermekben. A város „Smart Kitchen” címmel programot indított a körükben, ahol az élelmiszerhulladék csökkentésének néhány egyszerű módszerét ismerhetik meg -írja az alternativenergia.hu.

A bécsi vendéglőkben a főzéshez beszerzett alapanyagok mintegy 40 százaléka kerül az asztal helyett a szemetesbe, derül ki az Osztrák Ökológiai Intézet legfrissebb kutatásából. Ez évi 35 ezer tonnányi élelmiszerhulladékot jelent. A felmérés a Bécsi Városháza Környezetvédelmi Ügyosztálya (MA 22) megbízásából készült hétszáz vendéglátással foglalkozó vállalkozás közreműködésével.

„A tapasztalataink azt mutatják, hogy néhány nagyon költségkímélő intézkedéssel és apró változtatással óriási eredményeket lehet elérni” – mondja Thomas Hruschka az MA 22 munkatársa és az ÖkoBusinessPlan Wien keretében megvalósuló program menedzsere. Ilyen például a korlátlan köretfogyasztás bevezetése. Ennek lényege, hogy a kiválasztott ételt kevés körettel tálalják, a vendég viszont felár nélkül, bármennyi repetát kérhet. Az előző napi, minőségileg kifogástalan élelmiszerekből vonzó árú napi menüt lehet készíteni, a tányéron hagyott felesleget pedig be kell csomagolni és odaadni a vendégnek, hogy hazavihesse. A program olyan elismert bécsi vendéglők és lokálok részvételével indul mint a Marks, a Wirr, az Ulrich, a Gaumenspiel vagy a Cafe Leopold. Részletek az alternativenergia.hu oldalon.

Forrás: Vendég&Hotel Online

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.

Interjú

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.