Sikerrel zárult a VakVarjú #szeretetszolgálat adománygyűjtése

A több mint kéthetes akció során a VakVarjú étteremcsalád több mint 265 00 Forintot gyűjtött össze a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek.

A VakVarjú étteremcsalád életében fontos helyet foglalnak el a jótékonysági tevékenységek, legutóbb az Élelmiszerbank kezdeményezéséhez, az idén 10. évfordulóját ünneplő Együnk Egymásért programhoz csatlakoztak egy kéthetes akció keretében. A program a magyar gasztronómiai élet egyik legnagyobb hatékonyságú jótékonysági akciója, idén azt a célt tűzte ki maga elé, hogy több tízezer élelmiszercsomag összeállításához gyűjtsön adományokat vendéglátóhelyek közreműködésével. A VakVarjú éttermek részvétele jelentős segítséget jelentett ennek az eléréséhez.

„Örömmel vettünk részt az Együnk Egymásért programban, mert hiszünk abban, hogy együtt, összefogással tudunk a leghatékonyabban segíteni a rászorulóknak. Ez az adományozás nem csak egyszerű jótékonykodás: az Magyar Élelmiszerbank kampánya egyszerre áll ki a fenntarthatóság mellett és korunk egyik legnagyobb problémája, az élelmiszerpazarlás ellen. Ezek az értékek számunkra is fontosak, így magától értetődött, hogy támogatjuk a kezdeményezést. Örülünk, hogy több mint 265 000 Forintot sikerült a vendégekkel együtt összegyűjtenünk.”– mondta el Semsei Rudolf, az étteremcsalád tulajdonosa.

A programban négy Vakvarjú étterem vett részt, a vendégek a Varjúséfek Együnk Egymásért menüben szereplő fogások rendelése esetén, a VakVarjú 100 Ft-tal támogatta az Együnk Egymásért programot.

„Az éttermek támogatása a közösségi segítségnyújtás egyik legjobb példája, hiszen az akció sikeréhez a vendégeik akivitására is szükség volt. A támogatói menük fogyasztóinak kivételes gasztronómiai élményekben volt részük, és egyúttal nélkülöző emberek élelmezését is segítették. Az összegyűlt adományok segítségével az Élelmiszerbank közel 14 ezer adag mentett élelmiszert tud rászorulókhoz juttatni.” – mondta el Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója.

Az étteremcsalád számos sikeres karitatív akciót indított az elmúlt években. A 2020-as járvány kezdetekor a vendéglátás szektor többi szereplőjével együtt a be kellett zárniuk éttermeiket. A házhoz szállítás megkezdése után útjára indították a VakVarjú #szeretetszolgálat jótékonysági kezdeményezésüket, mellyel céljuk az volt, hogy legnehezebb helyzetben lévő családokat, gyermekeket lehetőségeinkhez mérten támogatni tudják. A program számos jótékonysági akcióban vett már részt helyi önkormányzatokkal, jótékonysági szervezetekkel együttműködve. Adományoztak például rászorulóknak digitális eszközöket, de volt, hogy 150 hajléktalan számára karácsonyi vacsorát készítettek. Büszkék rá, hogy a sokszínű karitatív tevékenységüknek köszönhetően eddig közel 2 millió forint adomány gyűlt össze.


Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...
Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal

Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal 

Christian André Pettersen és Dalnoki Bence együtt főztek a METRO Gasztroakadémia konyháján.
Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be

Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be 

A Kék Elefánt Kávézó nyerte el Magyarország első vendéglátóhelyeként a Good Travel Seal fenntarthatósági minősítést.
Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék

Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék  

Mostantól magasabb fokozatra kapcsolnak a Gasztrohegy lakói: május végéig más és más programokkal várják a vendégeket.
Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság

Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság 

A Magyarországon megrendezésre kerülő világversenyen hazánkat idén Nyirkos Patrik képviseli.
Ünnepi rendezvény a Vámház körúton

Ünnepi rendezvény a Vámház körúton 

A mozgó éttermek a Vámház körúton ünneplik a századik rendezvényt.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól

Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól 

Tízezreket várnak az ország sörbulijára a Városligeti Műjégpályára.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.