Somlói Juhfark Ünnep 2023 - az elmúlt évek legjobb tételeivel

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a somlói Tornai Pincészetben a Juhfark reprezentatív bemutatóját. A sétálókóstolón maguk a borok készítői mutatták be a közönségnek 14 pincészet 25 Juhfarkját.

Az őshonos, helyi fajták kiemelt szerepet töltenek be a világ borpiacain, hiszen semmi máshoz nem hasonlítható élményt kínálnak a fogyasztóknak. A Somló a maga Juhfarkjával ezen belül is különleges helyet foglal el.

Egyrészt azért, mert ezt a fajtát szinte kizárólag a Somlón termesztik, másrészt a borvidék terroir adottságai és mérete miatt: az egyedi összetételű, vulkanikus talajon limitált mennyiségű bor készül.

Az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan növekvő hazai és nemzetközi figyelem irányul a Somlóra és fő fajtájára, amit a Juhfarkünnep népszerűsége is jól mutat. Amiben persze a Somló borászainak következetes munkája is benne van – nemcsak világszínvonalú, nemzetközi díjnyertes borokat készítenek, hanem elkötelezetten dolgoznak a borvidék hazai és nemzetközi ismertségének növelésén. A Somlói Juhfark Ünnep is az összefogásukból valósul meg évről évre.

A rendezvényhez ezúttal is kegyes volt az időjárás: a kellemes, koraőszi időben megtelt a Tornai Pincészet rendezvényterme és borterasza. A sétálókóstolót a szervezők szokás szerint kiegészítő programokkal tették még érdekesebbé.

A Somló VS Más Borvidékek összehasonító kóstolón például a Somlón készült Juhfarkokat vetették össze a Balatonfelvidéken, Etyeken és a Garam mentén készített Juhfarkokkal. A fajtát ugyanis – kis mennyiségben – más borvidékeken is termesztik, és érdekesnek ígérkezett, hogy a különböző terroirokon mit produkál.

A máshol készült tételek jól állták a versenyt, de a résztvevők számára is könnyen és egyértelműen felismerhető volt, hogy melyek származtak a Somlóról. A workshop talán legizgalmasabb része mégis az volt, hogy hogyan érhetők tetten a borban az az évjáratbeli különbségek (csapadékmennyiség, hőmérséklet stb).

Népszerű volt a hegy nevezetességeit és történetét a borokkal együtt bemutató dűlőtúra, és a Tornai Pincészet házi múzeumába és pincéjébe vezető látogatás is.

A Juhfarkünnep kiállta az idők próbáját – évről évre komoly közönség és szakmai sikerrel állítja fókuszba hazánk világviszonylatban is különleges minőséget produkáló borvidékét és ikonikus fajtáját, a Juhfarkot.

Forrás: Tornai Pincészet


Igazi borkülönlegesség volt a kínai miniszterelnök búcsúajándéka

Igazi borkülönlegesség volt a kínai miniszterelnök búcsúajándéka 

Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-pinget egy 1949-es évjáratú Tokaji Aszúval ajándékozta meg.
Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.