SVÉT rendezvény Mosonmagyórváron

Augusztus 8-án élettel töltik meg Mosonmagyaróvár egyik legrégebbi emblematikus területét, a főhercegi malom udvarát.

Itt tartják a konyha piacát, a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) termelői és gasztronómiai vásárát.

A rendezvényen bemutatkoznak az ország legjobb vidéki éttermei, köztük az Anyukám mondta Encsről, a Marty’s Budapestről, illetve a Páskom Cottage Lajoskomáromból. A SVÉT elnökke, Ruprecht László: “Régóta terveztük programot építeni az étterem és a piac közvetlen kapcsolatára, és most megvalósíthatjuk. Ilyesmi már a működik az országban: a SVÉT tagok közül a Rosinante volt az elöljárója. A Malom Placc indikátora pedig a Malom Cafe, ami egy SVÉT aspiráns étterem."

 

A rendezvényen az éttermeken kívül hazai termelők és kézművesek is jelen lesznek, akiknek termékei közül a rendezvény teljes időtartama alatt kedvükre válogathatnak az érdeklődők: A Séf és a Kertész, Zümi méhészet, Szorgos Gazda és sok más remek hazai termelő, szörpökkel, lekvárokkal, friss zöldségekkel, gyümölcsökkel. A kézművesek kínálatában pedig találhatunk majd zero waste textiltermékeket, gyerekkönyveket, szappanokat, ékszereket, illetve fa logikai játékokat is.

A konyha piaca augusztus 8-án Mosonmagyaróváron, 9:00-19:00 óráig lesz nyitva, a rendezvény ingyenesen  látogatható és nem szükséges hozzá védettségi igazolvány. 

Forrás: SVÉT / Turizmus Online


Határokon átívelő ízek – két séf, három alapanyaggal

Határokon átívelő ízek – két séf, három alapanyaggal 

Gasztropárbaj a Michelin-csillagok árnyékában.
Növelte árbevételét a Zwack

Növelte árbevételét a Zwack 

A Zwack Unicum Nyrt. a 2024 április 1. és 2025 március 31. közötti 2024/2025-ös üzleti évben bruttó 38,788 milliárd forint árbevételt ért el.
Szőlő alapú gintermékek hazai szakemberektől

Szőlő alapú gintermékek hazai szakemberektől 

Közel 430 millió forint támogatással valósította meg a fejlesztést.
Híres csehországi sörfőzdék a nagy elődök nyomában

Híres csehországi sörfőzdék a nagy elődök nyomában 

Több, mint négy százalékkal többet készítette tavaly, mint 2023-ban.
A Botaniq Bár és a Bibo is ott a Gourmet Fesztiválon

A Botaniq Bár és a Bibo is ott a Gourmet Fesztiválon 

Michelin-csillagos éttermek, népszerű street food helyek, borászatok, cukrászdák és kézműves finomságok egy helyen.
Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől

Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől 

Idén luxuscikk lehet a cseresznye és az őszibarack is.
Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris

Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris 

A tranzakció értelmében a Culinaris Wholesale Kft. kereskedelmi tevékenységét teljes egészében a Chef Market Zrt. veszi át.
MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának

MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának 

Május 14-én tartották a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) éves Közgyűlését a pesti Vigadó épületében található VígVarjú étteremben.
A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem

A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem 

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a patinás Fővám téri Nagycsarnokban működő Fakanál étterem, amely a napokban ünnepelte 25 éves születésnapját.
Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját

Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját  

Ismét virágzik a Kéknyelű Badacsonyban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.