Számos újdonság a villányi Rozé Fesztiválon

Számos újdonsággal - köztük magyar-horvát kulináris kalandozásokkal, illetve stifolder- és kulenversennyel - várják július 13-án és 14-én a mintegy 30 programot kínáló nyolcadik villányi Rozé Fesztiválra a látogatókat.

A szervezők közleménye szerint idén is a rozé bor karakteréhez illeszkedő fiatalos, lendületes programokat kínálnak a vendégeknek. Az ingyenes progamsorozaton mintegy harminc borászat képviselteti magát. Az idei újdonságokra térve közölték, hogy a közönség a magyar-horvát kulináris kalandozások és a határmenti régió borászatainak versenye mellett horvát néptáncbemutatón, illetve a délszláv ország borvidékeit bemutató kiállításon is részt vehet.

A Gasztroudvar látványkonyhájában a zgvacet elnevezésű horvát étel és a magyar tejfölös gombaragu kerül a középpontba. Szombat délelőtt a Diófás téren horvát-magyar főzőversenyt is tartanak. Az összegzés kiemelte, hogy Villány lesz a házigazdája az első Határmenti Stifolder- és Kulenversenynek is, amelyre magyar oldalról Baranya megye, horvát oldalról Verőce-Drávamente megye és Eszék-Baranya megye amatőr stifolder- és kulenkészítői nevezhetnek saját készítésű kolbászféléikkel.

Július 14-én délután tartják meg a Rozémaraton elnevezésű jelmezes futóversenyt, amelyen a rózsaszínbe öltözött futók - zenés felvonulás kíséretében - három kilométeres távon mérhetik össze teljesítményüket. A női és férfi kategóriában induló futóknak rozéfröccs, a gyerekeknek málnaszörp frissítőket is biztosítanak a verseny alatt. A zsűri nemcsak a gyorsaságot, hanem a jelmezek kreativitását is értékeli.

A vállalkozó kedvűek túravezető kalauzolásával szombat délelőtt járhatják be a Szársomlyó-hegyet, ahonnan páratlan kilátás nyílik a villányi borvidékre. A túrán minden résztvevőt borkuponnal jutalmaznak - jelezték a szervezők. A közönség szórakoztatásáról pénteken a Péterffy Bori & Love Band, majd a Harold Zenekar, szombaton pedig a Vad Fruttik nagyszínpadi koncertje és a Ritmo de Conga Show latin bulija gondoskodik.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Tojásválság az USA-ban

Tojásválság az USA-ban 

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának adatai alapján a tojás ára soha nem látott magasságokba emelkedett az elmúlt hónapokban.
Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait

Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait 

Idén bemutatják Budapest Bornegyedének gazdag hagyományait, művészeti értékeit és a pezsgő- és borkultúra új irányvonalait.
Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja

Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja 

Sok minden kiderült az egyik vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó cég megbízására  2024 őszén elkészült kutatásból.
Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.