Szeretjük a tojást

A tojás fogyasztása az utóbbi években dinamikusan növekszik, ahogy a hazai előállítás volumene is. A mostani promóció célja a tojás kiváló minőségének, értékeinek és sokszínűségének bemutatása.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy 2021. január 1-től a nem előre csomagolt (ömlesztett) tojás esetében nemcsak az országkód magyarázatát, hanem magát a származási ország megnevezésének jól láthatóan és könnyen olvasható módon való feltüntetéséről rendelkezik, valamint a nemzeti zászlót is meg kell jeleníteni. A szabályozás célja a termelők pozíciójának megerősítése, a vásárlók választásának megkönnyítése. Az Európai Bizottság az „End of the cage age” elnevezésű civil kezdeményezés kapcsán bejelentette, hogy 2023-ig megvizsgálja a ketreces állattartás teljes tilalmának lehetőségét.

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője kiemelte, hogy az idei tojás-fogyasztásösztönző kampány Tojás Világnapja alkalmából közterületi hirdetésekkel, rádiószpottal és közösségi média megjelenésekkel is a tojás sokszínűségét mutatja be a fogyasztóknak. Hozzátette, hogy az egy főre eső tojásfogyasztás 2013 óta folyamatosan emelkedik, jelenleg évente több mint 240 darab tojást fogyasztunk fejenként. Ennek az alapját a folyamatosan növekvő tojástermelés teremtette meg. Majd hangsúlyozta, hogy a tojás a legolcsóbban előállítható teljes értékű fehérjeforrásunk, az egyik legkönnyebben emészthető ételünk. 40 féle fehérjét tartalmaz, ezen belül 18 féle aminosavat, amiből 9 esszenciális. Ezen kívül megtalálható még benne A, D, E, B1, B2, B5, B6, B9, B12-vitamin is. D-vitamin tartalma pedig legalább akkora szerepet játszik az immunrendszer megfelelő működésében, mint a C-vitamin. 

 

Forrás: AMC / Store Insider


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.