Szintet lépett a hazai sajtipar

Minden várakozást felülmúló érdeklődés övezte, és hatalmas sikerrel zárult hazánk legnagyobb sajtünnepe, az I. SZEGA Nemzetek Sajtfesztiválja. Az esemény komoly mérföldkőnek számít, ugyanis a mintegy 40 országot és 6000 tagot számláló Sajtmesterek Nemzetközi Céhe megalapította a Magyar Páholyt, melynek segítségével a magyar sajtok egyre jelentősebb szerepet kaphatnak a nemzetközi színtéren is. Kihirdették a Magyar Sajtok Versenyének győztesét, a Baracskai félkemény sajtot, mely az aranyéremmel belépőt kapott a 2019-es Mondial du Fromage-ra, a világ egyik legrangosabb nemzetközi sajtversenyére, ahol idén a magyarok már otthagyták névjegyüket: a három induló sajt arany-, ezüst- és bronzérmet nyert.

Az I. Nemzetek Sajtfesztiváljának szervezői évekkel ezelőtt azt a célt tűzték zászlajukra, hogy formálják a fogyasztók ízlését; minél több sajtkülönlegességet felvonultatva mutatják meg az érdeklődőknek, hogy megannyi míves sajt létezik.

Nagy örömünkre a gasztrokultúra egyre nagyobb teret nyer, a sajtok azonban a gasztroforradalomban ezidáig nem kaptak elég hangsúlyos szerepet. Ezen szeretnénk változtatni. Megmutatjuk a közönségnek a legfinomabb külföldi sajtokat, hogy alakuljon, finomodjon az ízlésük, ezzel párhuzamosan pedig erősítjük és kiemeljük a magyar termékeket. Ezért rendezzük meg évek óta a Nemzetek Sajtversenyét, idén pedig első alkalommal a Nemzetek Sajtfesztiválját. A rendezvény minden várakozást felülmúlt. A hatalmas érdeklődés azt bizonyítja számunkra, hogy van igény a minőségi sajtokra, a kifinomult sajtfogyasztásra, éppen ezért haladunk tovább a megkezdett úton, és folytatjuk a kultúrált, minőségi sajtfogyasztás misszióját. Egyebek mellett ezt a célt szolgálja a most megalapított szervezet, a Sajtmesterek Nemzetközi Céhének Magyar Páholya is, melynek Gábossy Árpád nagykövete, Bognár Gábor és Tóth Tamás pedig tagja lett. A nagyközönség ízlésének formálásán túl komoly szakmai szerepet is ellát a társaság. Az elkövetkezendőkben komplex segítséget nyújtunk a sajtkészítőknek a technológiai folyamatoktól kezdve a marketingig számos területen” – mondta Gábossy Ádám, az I. Nemezetek Sajtfesztiválját szervező SZEGA Camembert Kft. ügyvezetője, a Sajtmesterek Nemzetközi Céhe Magyar Páholyának vezetője.


A sajtfesztiválon az érdeklődők előadást hallhattak Jámbor László séftől a sajtok gasztronómiában betöltött szerepéről, majd Waller Zoltán sommelier osztott meg érdekességeket a sajtok és borok kapcsolatáról. A világ legerősebb embere, Fekete László, valamint fia, a szintén erőemelő világbajnok Fekete Miklós sajtemelő versenyt tartott, majd pedig világrekordot állított fel. Az est legizgalmasabb pontja mégis a Magyar Sajtok Versenyének eredményhirdetése volt. A francia sajtlovagokból álló zsűri a Csíz Sajtműhely Baracskai félkemény sajtjának ítélte oda az 1. díjat.

Még most sem hisszük el, hogy elsők lettünk a versenyen, hiszen egy kis és fiatal sajtműhelyt üzemeltetünk. Tavaly már indultunk egy megmérettetésen, de csupán azért, hogy lássuk, megálljuk-e a helyünket. Ott is jól szerepeltünk, ez lendületet adott, és beneveztünk a Magyar Sajtok Versenyére. Álmunkban nem gondoltuk, hogy a világ egyik leghíresebb sajtmestere, Roland Barthelemy elnökletével a zsűri mellettünk dönt, sőt még jó tanácsokkal is ellátnak bennünket. Nagyon boldogok vagyunk, haladunk tovább a minőségi sajtkészítés útján, és várjuk a 2019-es Mondial du Fromage-t, hiszen a Magyar Sajtok Versenyén elért aranyéremmel belépőt kaptunk a nemzetközi versenyre, ahol idén már három sajt dobogón végzett. Bízunk benne, hogy méltó követői leszünk” – hangsúlyozta Kun Anita, a Csíz Sajtműhely vezetője.

A Magyar Sajtok Versenye 2017. helyezései:

  1. Csíz sajtműhely - Baracskai félkemény sajt
  2. Tekeresvölgyi manufaktúra - Matuzsálem-14 
  3. Bükki Sajtmanufaktúra - Faszenes Tehénsajt

Közönségdíj: Tekeresvölgyi manufaktúra - Matuzsálem-14      

Forrás: Élelmiszer Online


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.