A közvetlenül az étterem bejárata előtt felállított Nike-szobor ünnepélyes avatásán természetesen jelen volt az étteremtulajdonos-házaspár: Ingeborg és Carlos Coelho is.

Ilyen volt a szobor születése

A szobrász a családias hangulatú ünnepség alkalmával mesél a meghívottakak alkotásáról. Több figurális és állatszobor után ez az egyik olyan munkája, ahol kifejezetten emberi alakhoz nyúlt. „Nem is volt teljesen tudatos döntés, inkább így alakult” – mondja ennek kapcsán.

Megtudjuk, hogy a kiindulópont kettős volt:

egyrészt az étterem neve – amely Epikurosz gondolkodását idézi meg –, másrészt a klasszikus művészeti referencia: a Szamothrakéi Niké. A kettő együtt adta meg az irányt az elkészítéséhez.

Az alkotó korábban dolgozott Görögországban, és ahogy ő fogalmaz, „ezek a formák akkor is az ember fejében maradnak, ha nem akarja”. A hellenisztikus szobrászat így nem idézetként, hanem belső vizuális emlékként jelenik meg ebben a munkában.

Ha valakinek ismerősen cseng a szobrász neve – nem véletlen 

Szőke Gábor Miklós az az alkotó, aki hol megosztja közönségét, hol felmagasztalják alkotásait. Ő az a művész, aki 2014-ben létrehozta azt a „Sas” nevű monumentális alkotást, amely ma is Groupama Aréna előtt áll, és a Fradi jelképét, a sast ábrázolja. Szintén rozsdamentes acélból készült, akárcsak Szőke sok más műve, és egy labdára lecsapó sast ábrázol, amely avatása után alaposan felkavarta a hazai művészvilág állóvizét.

Ennél sokkal nagyobb vitát és sokakban felháborodást váltott ki egy másik alkotása, itt nem ragadozó madár, hanem egy mitikus állat, a csodaszarvas jelenik meg. Ez a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont kertjében áll a Széll Kálmán tér közelében, a Vár alján, és 2022 decemberében avatták a műalkotást. Körülbelül 5 méter magas, éppen elrugaszkodó csodaszarvast jelenít meg, egy több mint 6 méteres talapzaton, amelynek jelentése a művész értelmezésében: a gazdagságot és bőséget, a biztonságot és stabilitást szimbolizálja, és a „jobb jövő keresését” is hordozza a mű.

Hagyomány és provokáció között

De most maradjunk az április 16-án felavatásra kerülő alkotásánál. Ez a műve sem marad meg a klasszikus értelmezésnél, ez szintén egy formabontó alkotás, ahogy ez a vonal mindenütt jellemzi Szőke művészi látásmódját. Ugyanolyan erősen jelen van benne a modernség, különösen a futurizmus hatása, amelynek egyik kulcsfigurája Filippo Tommaso Marinetti. A művész számára ez a korszak a dinamika, a mozgás és a formabontás szabadságát jelenti, fejti ki az avatóünnepség alkalmával.

„Mindkét világ fontos nekem”, magyarázta, hozzátéve: „Az egyik az alap, a másik a lendület.”

A szobor így egyfajta egyensúlykeresés: nem akarja sem idealizálni az antik formát, sem szétfeszíteni azt. Inkább finoman torzít, redukál, szögletesít. A Niké-alak ugyan felismerhető marad, de nem egy klasszikus értelemben vett szépségideálként, hanem inkább egy kortárs újraértelmezés megtestesítőjeként..

Anyag, forma, gesztus

A választott anyag – a bronz – szintén tudatos döntés volt. A klasszikus szobrászat egyik alapanyaga, amely önmagában hordozza az időtlenséget. A felület patinája nemcsak esztétikai kérdés: a művész szerint „összeköti a múlt gondolatait a jelen formájával”.

A legizgalmasabb részlet a torzó gesztusa: a figura kezében ugyanis egy tál van. Ez a motívum már kifejezetten ehhez a helyhez kötődik. Hiszen az étterem világára reflektál, de nem direkt módon, hanem inkább játékos utalásként.

A szobor egy ponton még tovább alakult a folyamat során. A Niké eredetileg torzóként ismert alakját a művész „visszanemesítette”: kiegészítette egy karral, amely a tálat tartja. Így a klasszikus hiányból egy új jelentés született, magyarázza az avatóünnepségen.

Egy gondolat, ami helyet talált

A szobor végül nemcsak elkészült, hanem „helyet is talált”, ahogy az alkotó fogalmaz. Nem galériába került, hanem egy élő térbe, ahol nap mint nap emberek találkoznak vele.

És talán ez a legfontosabb:

nem egy elszigetelt műtárgy jött létre, hanem egy koncepció részeként valósult meg. Egy étterem elé, amely ugyanarról beszél, mint maga a szobor – arányról, harmóniáról, és arról, hogy az élvezet akkor működik igazán, ha tudatos.

A művész az alkotásairól

Szőke Gábor Miklós: „Sokszor felmerül a kérdés, hogy van-e kedvenc munkám. Az igazság az, hogy nincs. Mindig az aktuális alkotás áll hozzám a legközelebb, az a „kedvenc”, amin éppen dolgozom. Idővel persze ez változik – egy-egy mű megítélését gyakran az idő dönti el, és az is, hogy később hogyan tekintek vissza rá.

Ha konkrét művek helyett élményeket nézek, akkor már könnyebb kiemelni néhányat. Például az amerikai munkám Atlantában különösen meghatározó volt számomra – nemcsak maga a szobor, hanem az odáig vezető út is.

A pályám elején már foglalkoztam nagyméretű installációkkal, és viszonylag hamar a köztéri szobrok felé fordultam. Az egyik első fontos állomás egy hatalmas sas volt, ami anyaghasználatban is fordulópontot jelentett: ekkor kezdtem el komolyabban fémmel dolgozni. Ez a váltás később meghatározó lett. Ez a sas lett tulajdonképpen az előzménye annak a monumentális munkának, amely végül az Egyesült Államokban valósult meg, az atlantai stadionnál. Az amerikai megbízás egy moszkvai installáció után talált meg: az ott készült munkám nemzetközi figyelmet kapott, és ennek köszönhetően kerestek meg.

Az atlantai szobor egy többéves projekt volt, hatalmas léptékben. Több mint húsz méter magas és széles, és a maga nemében az egyik legnagyobb madárszobor a világon. Nemcsak művészeti, hanem logisztikai szempontból is komoly kihívást jelentett: Magyarországon készült el, majd elemekre bontva szállítottuk ki, és a helyszínen raktuk össze.

Az ilyen munkák mindig összetett élmények: a tervezéstől a kivitelezésen át a felállításig minden fázis külön történet. És közben rengeteg váratlan helyzet adódik – például az atlantai projekt során egy filmforgatás díszletei mellett dolgoztunk, ami szintén emlékezetes epizód maradt.

Nemzetközi szinten ma már több helyen jelen vagyok: Európában, az Egyesült Államokban, és Ázsiában is vannak gyűjtők, akiknek dolgoztam. Köztéri szobraim főként Európában és Amerikában találhatók, de a jövőben más kontinenseken is szeretnék nagyobb projekteket megvalósítani."

Ízutazás borvidékeken át

Lent, az étterem fogadóterében már egy másik történet kezdődik. Tüű Péter, az étterem sommelier-je a tavaszi-nyári étlap koncepcióját mutatja be, amely szintén az egyensúly és az utazás köré épül.

„A fő gondolat most is az utazás, akárcsak a korábban kínált menüsor esetében, csak most nem országokon, hanem magyar borvidékeken keresztül”

– mondja.

A korábbi menü nemzetközi állomásai után most hazai tájak kerülnek fókuszba. Az étterem Executive Chefje, André Bicalhó szokatlan módon a tavaszi időszaktól kezdve nem az ételekhez választ bort, hanem fordítva:

a borok karaktere inspirálja a fogásokat.

Az első állomás az Etyek környéki borvidék. A pohárban friss, citrusos, vibráló pezsgő, amelyhez könnyed, játékos amuse-bouche-ok érkeznek. A mészköves talaj és a hűvös klíma savassága szinte kijelöli az ízek irányát: tiszta, élénk, tavaszi.

Innen indul az utazás tovább – a menü következő állomásai között szerepel Balatonfüred, Tokaj és Villány is, mindegyik saját karakterrel, saját történettel.

„Ez egy fordított gondolkodás, de ettől lesz nagyon izgalmas” – teszi hozzá Tüű Péter. „A bor diktál, amire a konyha válaszol.”

A hely, ahol többféle művészet összeér

Az Epicurean most egyszerre vált művészeti kortárs galériává és gasztronómiai műhellyé. A bejáratnál álló szobor és a tányérokon érkező kompozíciók ugyanarról mesélnek:

az arányról, a mértékről, az élvezet tudatosságáról. 

Itt a Niké megjelenítése nemcsak a győzelmet jelenti – hanem azt a ritka pillanatot, amikor minden a helyére kerül.