Tartja a méretét az ország legnagyobb rántott húsa

Az Anthony Bourdain által is méltatott Pléh Csárdában nem csökken sem a forgalom, sem az adagok.

Az alapító tavalyi halála óta is mindent változatlanul csinálnak a dolgozók, a vendégek pedig továbbra is szívesen térnek vissza az étterembe.

”Magyaros ételek, visszatérő törzsvendégek és ami talán a legfontosabb, óriási adagok"

– ezek a legfontosabb jellemzői Budapest egyik ikonikus éttermének, amelyről 8 évvel ezelőtt a néhai Anthony Bourdain híres amerikai tévés szakács a CNN-nel együttműködve készített izgalmas összeállítást Budapesten. Az egyik részben a rákospalotai étterem a New York kávéház mellett kapott helyet.

Tavaly novemberben meghalt Bábel István, a legendás hely alapítója és tulajdonosa. Hírnevet azzal szereztek maguknak, hogy hatalmas, több kilós rántott húsokat és babafej méretű cordon bleu-ket kínálnak – írja az ÉnBudapestem.

És nem, nem lehet féladagot kérni.

A tulaj halála után az új csapat megfogadta, hogy nem változtatnak semmin, ugyanolyan marad minden, ahogy Bábel összerakta. A gazdasági recesszió és a rekordinfláció miatt egyre kevesebben tudnak étterembe menni, ráadásul aki el tud menni, az is sokszor azt tapasztalja, hogy az árak emelkedtek, az adagok pedig összementek.

A lap ennek járt utána a Pléh Csárdában.

A kifőzde falának oldalán kint lóg Bábel István alapító, egykori tulajdonos képe, a sertéskarajt pedig átnevezték Pisti bácsi rántott húsára.

A kifőzde továbbra is kitart Bábel filozófiája mellett, az adagok még mindig hatalmasak, és továbbra sincs se kóla, se féladag, és nem fogadnak el borravalót – ezt már Sárkány Tamás, az étterem jelenlegi üzemeltetője mondta.

Bábel egyébként már évekkel a halála előtt átadta Sárkány Tamáséknak a napi irányítást, az utolsó időszakban már csak tanácsokkal segítette munkájukat.

„Én inkább azt veszem észre, hogy felborult a megszokott rend. Annak idején kiszámíthatóbb volt: a hónap végén kicsit mindig gyengébb, a hónap elején meg mindig kicsit húzósabb volt a forgalom. Most meg, az egész egy nagy katyvasz” – magyarázza az új vezető, aki szerint a vendégeik közül még mindig mindenki visszatér, csak lehet kicsit ritkábban.

Forrás: Napi.hu / ÉnBudapestem


Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.