Tiltólistán az ukrán méz - de mi van helyette?

Az Index információi szerint elégedetlenek a magyar mézexportörök, mert a – hazai méhészek védelmében meghozott – ukrán méz behozatalának tilalma kontraproduktívvá vált. Az ukrán méz helyébe ugyanis az olcsó, sokszor hamis kínai méz került. 

Mint írják, a Magyarországon megtermelt méz kétharmadát Németországban, Olaszországban és Franciaországban értékesítik. Ezen országok mézkiszerelő üzemei azonban továbbra is akadálytalanul tudnak olcsó és megfelelő minőségű ukrán mézet vásárolni, megkerülve ezzel a magyar exportőröket.
 

Drámaian visszaesett a magyar méz exportja

Magyarországról 2022-ben 6500 tonna mézet szállítottak Olaszországba, 3500 tonnát Németországba és 2000 tonnát Franciaországba. Meglepetés, hogy tavaly a negyedik legnagyobb importőr Japán lett, ahová összesen 1300 tonna – leginkább akác- – mézet szállítottak a magyar cégek.

A magyar mézkereskedők 2022-ben összesen csupán 16 400 tonnát exportáltak a korábbi évek 23-24 ezer tonnájával szemben. Több, mézzel foglalkozó cégvezető az Indexnek úgy nyilatkozott: bár az ősszel bevezetett korlátozó intézkedés megnyugtatta a hazai méhészeket, azonban érezhetően semmilyen pozitív hatással nem volt a magyar mézpiacra, illetve az exportra.

Évente körülbelül 10 ezer tonna méz fogy el a belföldi piacon. amelyből 6 ezer tonnát a méhészek értékesítenek közvetlenül a fogyasztóknak, 4 ezer tonna pedig az áruházláncokban talál gazdára. Sajnos a felvásárlási ár továbbra is nagyon alacsony, a virágméz kilóját 600-650 forintért veszik meg, mondta el az Indexnek Bross Péter. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke szerint vannak olyan méhészek, akik ki sem pörgették a nyári virágmézet, hanem a kaptárban hagyták téli eleségnek. Ennek oka, hogy drágult a cukor, és továbbra is alacsony a méz felvásárlási ára.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Forrás: Index


Tojásválság az USA-ban

Tojásválság az USA-ban 

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának adatai alapján a tojás ára soha nem látott magasságokba emelkedett az elmúlt hónapokban.
Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait

Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait 

Idén bemutatják Budapest Bornegyedének gazdag hagyományait, művészeti értékeit és a pezsgő- és borkultúra új irányvonalait.
Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja

Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja 

Sok minden kiderült az egyik vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó cég megbízására  2024 őszén elkészült kutatásból.
Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.