Tíz százalék a törzsgárda

A magyar McDonald’s 1998 óta évente elismeri munkatársai kiemelkedő hűségét. A Törzsgárda kitüntetést a vállalatnál 10, 15, illetve 20 éve dolgozó munkatársak kapják. Tavaly 79-en nyerték el az alkalmazotti hűségért járó díjakat. A McDonald’s-nak Magyarországon ma több mint 550 olyan dolgozója van, akik legalább 10 éve kitartanak a vállalat mellett.

A McDonald’s-nak tavaly 39 olyan munkatársa volt, akik éppen 10 éve erősítik a vállalatot, 36 alkalmazott 15 éve, 4 pedig már 20 éve tart ki hűségesen munkaadója mellett. A program keretében 2012-ben kitüntetettek között 7 irodai és 72 éttermi kolléga volt, közülük 5-en vezetők, 67-en pedig különböző éttermi beosztású dolgozók. A jutalmazottak együtt több mint 200 évet töltöttek a vállalatnál, ennyi idő alatt már közel 55 millió sajtburger készíthető el. A kitüntetéshez több mint 10 millió forint értékű összjutalom is járt, a programban elismert dolgozók ezen felül minden 10 év után 1 hónap, a vállalat által fizetett szabadságot is kapnak. A vállalat nagyon büszke rá, hogy több mint 550 dolgozóját, a teljes alkalmazotti állomány több mint 10 százalékát legalább egy évtizedes lojalitás fűzi a McDonald’s-hoz.

A legújabb, 2012-es Törzsgárda tagok között akad fiatalos nyugdíjas, aki 63 évesen lépett be a vállalathoz és 10 éves tagságát ünnepelhette, egy békéscsabai ikerpár pedig már 15 éve dolgozik testvéri egyetértésben a gyorsétterem-láncnál.

„A kezdetektől fogva nagyra értékeljük a lojalitást, és igyekszünk megőrizni, erősíteni munkatársaink bizalmát. A hosszú távú elköteleződés sokat jelent számunkra és persze nem titkolt célunk az sem, hogy a jelenlegi dolgozóink megtartása mellett a McDonald’s a jövőben is vonzó munkahely maradjon az álláskeresők számára. A 10, 15, 20 éve itt dolgozók mellett ezért a 3 és 5 éve a céghez tartozók hűségét is évről évre honorálja a vállalat.” - mondta Gáspár Ferenc, a cég HR igazgatója.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.