Több ezer érdeklődő a balatoni halfesztiválon

Több ezer érdeklődőt vonzott idén is az immár 12 éve megrendezésre kerülő Siófoki Halfesztivál, a nyári főváros egyik legsikeresebb, őszi rendezvénye „halas városok” halászleveivel, fish food-étkek versenyével, a civilek hagyományos Halpiknikével és olyan esti koncertekkel, melyeken zsúfolásig megtelt a Fő tér.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A város Fő tere október 10-12. között megtelt élettel, zenével és halas ételkülönlegességekkel. Minden korosztály számára garantált volt a szórakozás a nyár fővárosában, az ősz legszínesebb gasztrofesztiválján a XII. Siófoki Halfesztiválon. A vénasszonyok nyara megalapozta a fesztiválhangulatot, a napsütéses időben ritkán látott tömeg kígyózott a Fő téren, ahol koncertek, tánc és zenei produkciók, gyermekprogramok várták a nagyérdeműt 3 napon keresztül.

Igazi gasztronómiai csodák születtek a rendezvényen már szombaton a helyi civil egyesületek hagyományos Halpiknik főzőversenyén, mely a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. támogatásával valósult meg idén is. Az elkészült étkeket a Tábik László mesterszakács vezette zsűri kóstolta és értékelte (Berta László szaktanárral és dr. Molnár Anita alpolgármesterrel). A Siófoki Polgári Kör csapata nyerte az első díjat, bajai halászlével. Második a Siófoki Magyar-Finn Baráti Kör halászleve, harmadik a Kiliti Íjász és Szabadidő Egyesület, mely többek között hallecsóval és halpörkölttel töltött lángossal rukkolt elő.

Az idei extra különlegesség pedig Siófok, Adriai-tenger partján fekvő testvérvárosából, Porecből érkezett.

A fesztiválra mini küldöttség látogatott el (Zoran Rabar, Porecs város külkapcsolatokért felelős bizottsági elnöke, illetve kolléganői, Matea Maric és Sanja Pilato), hogy konkretizálják az együttműködést a város, a szakképzési centrum és a  Siófoki SC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium vezetésével a 25/26-os tanévben induló cserediák programról. Ami pedig a Halfesztivált illeti: Siófok város standjánál Porec és a Krúdy képviselet halas tacót és hal formájú gofrit kínált az érdeklődőknek.


Fotó: Siófoki Halfesztivál

„A főzés öröm – mondta Vomberg Frigyes sztárséf, zsűri elnök, amikor a Halánkságok verseny fish food étkeit és halászleveit értékelte.

A helyi vendéglátósok nyolc fish food-különlegességgel neveztek.

Kínálatukban szerepelt a füstölt fogasfilé, harcsa saslik, garnéla nyárs, grillezett füstölt pisztráng, vagy éppen káposztás halrétes.

Mindezt négy tagú zsűri értékelte, Vomberg Frigyes mellett Fodor Noel, a Bocuse d Or nemzetközi szakácsverseny magyar döntőjének 2023-as győztese, valamint dr. Lengyel Róbert polgármester és Kiss László, a Kálmán Imre Művelődési Központ igazgatója. Ez alapján a fish food-versenyt idén a Millacsinta nyerte (füstölt fogasfilé salátával, ostyában) Jakocska József lett a második (harcsa saslik majonézes krumplival), a Spirit kávézó a harmadik (gluténmentes halifornia-burger). Érdemes felkeresni a helyi és környékbeli gasztro szolgáltatókat a rendezvényt követően és belekóstolni Siófok ízeibe, ami minden évszakban különleges.


Fotó: Siófoki Halfesztivál

Hosszú sorok kanyarogtak vasárnap délben a Halas Városok Utcájában. Először 2023-ban vendégeskedtek Siófokon a tradicionális halászléjükről ismert települések csapatai, idén Baja, Paks, Mohács és Szeged fogadta el a meghívást.  Külön versengésüket idén is, akár csak az előző két évben, Baja nyerte. 

A legfrissebb statisztikai adatok alapján az idei évben is Siófok a legnépszerűbb vidéki turisztikai célpont a hazai és külföldi turisták körében, a tavalyi vendégéjszaka számot 10 százalékkal felülmúlva január-szeptember viszonylatban. Az előfoglalások alapján kiemelkedő őszi időszakban bízhat Siófok, ahol a Balaton csodái mellett, október végén a Kálmán Imre Emléknapok előadásai, a Nagystrand őszi szüneti rendezvényei és attrakciói – közte egyedülálló szalmalabirintus várja a városba látogatókat és itt lakókat.


Megszólalt a Hungast  – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva

Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva 

A cég a napokban azért került a figyelem középpontjába, mert sajtóértesülések szerint tulajdonosukat és egyik vezetőjüket előállította a nyomozóhatóság.
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.