Magyar fejlesztésű AI szoftver a vendéglátóiparban

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait.

Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

A mesterséges intelligencia ma már megkerülhetetlen tényező az életünk szinte minden területén. Mégis, sok kérdés és kétely van még az emberekben, vajon mennyire járul hozzá ez a technológia a mindennapjainkhoz. Sokan attól tartanak, a mesterséges intelligencia miatt veszélybe kerülhet a munkahelyük, hisz az AI sok feladatot önállóan is képes elvégezni. Az Everguest azonban bebizonyította, hogy a mesterséges intelligencia a turizmusban óriási erőt és előnyt jelenthet, főleg, ha az előnyeit az emberi szaktudással ötvözzük, akkor ebből a “házasításból” a szálláshelyek csak előnyt kovácsolhatnak.



Ezért készült el az Everguest Intelligence AI szoftver, amely teljesen felforgatja a turizmus állóvizét.



Gondos Kitti, a reputációs üzletág vezetője közvetlen közelről tapasztalhatta meg az AI térnyerését és az ezzel járó, kezdetben nehézségnek gondolt, majd idővel előnnyé vált körülményeket.


„A munkámat gyökeresen átalakította az AI, és ez kezdetben félelemmel töltött el, hiszen észleltem, hogy az én és a kollégáim által végzett folyamatokat váltja ki. Ezt az érzést nagyon nehéz leírni és idő kellett, mire fel tudtam dolgozni, hiszen olyan volt, mintha minden addigi erőfeszítésem értelmetlenné válna. Majd rájöttem, hogy a körülményeket nem tudjuk megváltoztatni, de azt igen, hogy hogyan reagálunk rájuk. Arra összpontosítottam, hogy mit tudunk kihozni ezekből a körülményekből a szállodák és az Everguest számára. Így született meg végül szakmai iránymutatásomnak is köszönhetően az Everguest Intelligence. Én pedig rájöttem, hogy az általam és a csapatom által nyújtott érték az AI-vezérelt megoldásoknak köszönhetően megsokszorozható, így pedig még nagyobb hatást érhetünk el”

- hangsúlyozta Kitti.

És valóban, az Everguest Intelligence nem csupán egy újabb alkalmazás a sok közül a turizmus és a vendéglátás számára; ez egy teljes körű megoldás, amely átalakítja az üzleti folyamatokat és jelentősen javítja a felhasználói és vendégélményt is.
 

„A mesterséges intelligencia megjelenése és térnyerése óriási lehetőségeket rejt. Az AI forradalma nem a negyedik ipari forradalom egy újabb eleme, hanem az emberiség történetének legmeghatározóbb technológiai forradalma”

 

- ezt már az alapító-ügyvezető, Belán Miklós emelte ki.

Egy teljes körű megoldás, amely átalakítja az üzleti folyamatokat és jelentősen javítja a felhasználói és vendégélményt is
Egy teljes körű megoldás, amely átalakítja az üzleti folyamatokat és jelentősen javítja a felhasználói és vendégélményt is
Fotó: Everguest


Az Everguest Intelligence lelkét a robosztus AI-architektúra alkotja, amelynek célja a minél nagyobb pontosság és hatékonyság elérése a szövegalkotási és analitikai területeken. A rendszer tanulási és prediktív analitikai integrációjának köszönhetően így korábban soha nem elérhető mélységig tudnak a szálláshelyek betekintést kapni a vendégek preferenciáiba és viselkedésébe. Ráadásul mindezt úgy, hogy nem kell többé hosszú és bonyolult képzéseket tartani a kollégáknak ahhoz, hogy kiismerjék magukat a rendszerben.

Szegedi Kristóf, projekt vezető elmondta, hogy óriási hangsúlyt fektettek a tervezéskor arra, hogy bárki számára könnyen kezelhető legyen a szoftver, ezzel is megkönnyítve, meggyorsítva és hatékonyabbá téve a napi munkafolyamatokat.

 

„Az elmúlt években arra törekedtünk, hogy a turisztikai ágazatban mi legyünk a legjobbak ebben. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy új, felhasználóbarát és hasznos innovatív funkciókat adjunk hozzá az alkalmazáshoz” - emelte ki Kristóf.
 

A csütörtöki esemény a magyarországi bevezetési szakasz lezárása volt, melynek keretében összesen több mint 250 érdeklődő iratkozott fel a várólistára, ezen felül pedig több tucat nemzetközi üzemeltető és lánc iratkozott fel a szoftver felhasználási jogára.

A budapesti esemény az elmúlt hetek és hónapok sikeres megkoronázása volt, hiszen február óta már Bécs, Barcelona és legutóbb Amszterdam is megismerhette a szoftver pozitív tulajdonságait, valamint elképesztő jelenlegi és várható fejlesztéseit. A rendezvényen közel 150 résztvevő volt, akik a szakmai program keretében izgalmas előadásokat hallgathattak végig a mesterséges intelligenciáról, a szoftver előnyeiről, valamint egy átfogó közvéleménykutatás eredményeiről, amit az Everguest megbízásából a TÁRKI végzett el.

A közvéleménykutatás eredményeiből kiderült, hogy hogyan viszonyul a magyar utazóközönség a vendégvéleményekhez, mennyire befolyásolják őket utazási döntéseikben, valamint hogyan viszonyulnak a mesterséges intelligenciához.


Új visszaváltási megoldások a vendéglátás és a rendezvények számára

Új visszaváltási megoldások a vendéglátás és a rendezvények számára 

Fontos információk az új visszaváltási rendszerrel kapcsolatban.
Bezárt a Rutin Budaörsön

Bezárt a Rutin Budaörsön 

Pallag Dávid alapító-tulajdonos videóban mesélt a helyzetről.
Exkluzív csúcsgasztronómiai találkozó a Bükk lábánál

Exkluzív csúcsgasztronómiai találkozó a Bükk lábánál 

Borsod vármegyébe érkezik a legendás Thummerer Pincészet országjárása.
Csányi Sándor pincészete nem tud kikeveredni a veszteségből

Csányi Sándor pincészete nem tud kikeveredni a veszteségből 

Utoljára 2020-ban volt nyereséges a cég, bár akkor is mindössze 3,3 milliós profitot könyvelhetett el.
További magyar sikerek a rizlingek világbajnokságán

További magyar sikerek a rizlingek világbajnokságán 

A Gottwald családi pincészetének két olaszrizling bora is arany, illetve platina értékelést kapott a rangos Grow du Monde versenyen.
Változik a Frei-koncepció: könyvesboltok ölelése helyett önálló kávézók

Változik a Frei-koncepció: könyvesboltok ölelése helyett önálló kávézók 

Frei Tamás rövid időre megszakítva világ körüli kávés körútját néhány napra Magyarországra látogatott, és ha már ideérkezett, június 11-én felavatta legújabb flagship-kávézóját.
Bajban a McDonald's - égető a munkaerőhiány, túl gyors a fluktuáció

Bajban a McDonald's - égető a munkaerőhiány, túl gyors a fluktuáció 

A McDonald's, mint sok más étteremlánc, súlyos munkaerőhiánnyal küzd világszerte. Ennek oka összetett, most megpróbáljuk végig venni nehézségeik okait.
A sportközvetítések és a sör lendítheti fel a balatoni turizmust

A sportközvetítések és a sör lendítheti fel a balatoni turizmust 

Az elmúlt évek  tapasztalatai azt mutatják, hogy egy-egy világverseny idején, hétköznapokon 20-40 százalékkal, de hétvégéken akár 150 százalékkal is megnőhet a balatoni éttermekben, sörözőkben megforduló vendégek száma.
Ez történt az idei METRO Fenntartható Gasztronómia Fórum és Díjátadón

Ez történt az idei METRO Fenntartható Gasztronómia Fórum és Díjátadón  

Ahol a fő téma a generációk megértése a jövőkompatibilis vendéglátásért volt.
Mutatjuk 2024 legjobb cukrászdáit

Mutatjuk 2024 legjobb cukrászdáit 

Ide menjünk sütizni, ha valami kivételesre vágyunk - az idei legédesebb kísértések.