Válságban az ír kocsmák

Az áfa emelkedése, az infláció és az otthonról dolgozó emberek növekvő számaarra késztették a kisvállalkozásokat, hogy állami támogatást kérjenek.

Írországban országszerte elkeseredettség lett úrrá a vállalkozókon. Az éttermek, kávézók és pubok tulajdonosai tüntettek az ír parlament előtt, hogy felhívják a figyelmet, a bezárások 270 ezer ember megélhetését veszélyeztetik.

Tavaly óta átlagosan napi kettő, összesen több mint hatszáz étterem és pub zárt be Írországban a nemzeti étteremszövetség nyilvántartása szerint, melyek egyike a vegán és vega éttermek között úttörőnek számító 37 éves Blazing Salad. A vendéglátóhely túlélt több gazdasági válságot és a covid járványt, de most az áfaemeléssel, a pénzromlással és az otthoni munkavégzéssel már nem tud megbirkózni. 


Fotó: depositphotos

 A híres, corki Ballymaloe szakácsiskola alapító séfje, Darina Allen 76 éves életkora ellenére Dublinba utazott, hogy csatlakozzon a tüntetéshez.

"76 éves vagyok. Még soha életemben nem mentem ki az utcára tiltakozni, de reggel 6-kor felkeltem, hogy vonatra szálljak a Corkban. Elhatároztam, hogy támogatom az ügyet” – mondta a The Guardiannek.

Egyszerűen elhagyatottnak és megbecsülés nélkülinek érezzük magunkat. Mindössze annyit akarunk, hogy viszonylag tisztességes megélhetésünk legyen, hogy ki tudjuk fizetni a személyzetet, és újra befektethessünk a vállalkozásunkba, és taníthassuk gyermekeinket.  Nem egy nyaralót szeretnénk a Karib-térségben. Ez csak a napi túlélés.”

Az ír étteremszövetség szerint az áfakulcs 9 százalékról 13 százalékosra emelése miatt az élelmiszer-ipari vállalkozások a túlélésért küzdenek. Az áfakulcs a járvány idején csökkent 9 százaléka, de az éttermek szerint még korai lenne újra bevezetni a magasabb kulcsot, tekintettel az energiaszámlák emelkedésére, a megnövekedett élelmiszerköltségekre, a megélhetési költségek válsága és az otthoni munkavégzés miatti visszafogott fogyasztói keresletre.

Az érintettek abban bíztak, hogy a kormány reagálni fog az áfaemelés visszafordítására irányuló kampányukra, tekintettel az ország  pénzügyeire, rámutatva, hogy a nyolcvanas évek zuhanásában az áfa csak 6 százalékos volt.

Allen azzal is vádolja a kormányt, hogy nem látja a nagyobb képet: „Az ír ételek megváltoztak az elmúlt 30 évben, és a friss, kiváló minőségű tejtermékek és hústermékek hatalmas eladási jelentőséggel bírnak a turisták számára."

Stephen Buckley szerint, akinek a családja több steakhouse-t és egy mészárszéket is működtet úgy fogalmazott: "a turisták nem az időjárás, hanem a kultúra miatt látogatnak Írországba. Márpedig az éttermek és kávézók a kultúra elemei, és ha az éttermek bezárnak, a kultúra összeomlik, és a látogatók elmaradnak."


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.