Vegetáriánus paradicsom Kőbányán

Augusztus 27-28-a között immár tizenötödik alkalommal rendezik meg a Vegetáriánus Fesztivált, mely táplálkozási szakemberek előadásait, csoportos jógát, relaxációs- és táncfoglalkozásokat, valamint makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolókat, öko és bio szemléletű termékbemutatót kínál - nem csak vegetáriánusoknak!

A XV. Vegetáriánus Fesztivál augusztus 27-én, 10.00-kor egy közös, gyógyító meditációval kezdődik: Tuboly Bea tibeti hangtálakkal varázslatos zenét kelt életre, a hangzást pedig inspiráló, önmagunkat megerősítő gondolatokkal erősíti fel. A későbbiekben számos szakmai előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. Az idei év kiemelt témája a kiegyensúlyozott vegetáriánus étrend, hisz többször éri az a vád a vegetáriánus táplálkozást, hogy nem teljes értékű, így hosszabb távon hiányállapotot okoz az emberi szervezetben. A rendezvény célja, hogy ezeket a tévhiteket eloszlassa, illetve, hogy rávilágítson arra, hogyan előzhető meg számos betegség sok zöldség és gyűmölcs fogyasztásával. Sebestyén Szilvia makrobiotikus életmódtanácsadó például a daganatos megbetegedések makrobiotikus diétával való kiegészítő kezelési lehetőségeiről beszél majd, Reisinger Orsolya védőnő a vegetáriánus táplálkozás preventív hatásait taglalja, Feketéné Bokor Katalin természetgyógyász, fitoterapeuta pedig a mozgásszervi betegségek vegetáriánus diétával való kezelési módjait ismerteti majd. Szó lesz továbá a gyümölcs és zöldségfogyasztás jótékony hatásairól, a nyers vegetáriánus életmódról és a nem megfelelően válogatott élelmiszerek kártékony hatásairól.

 

A Fesztivál a szakmai programok mellett számos kikapcsolódási, feltöltődési lehetőséget is kínál. A balett teremben, a klubszobában és az alkotó szobában óránként kezdődik jóga, relaxáció, Aviva torna, körtánc, arctorna, mandalafestés és, gyöngyfűzés, a Jóga a mindennapi életben csoport bemutatóján pedig olyan egyszerű ászanákat tanulhatnak meg a látogatók, amelyek a mindenkori egészségmegőrzésben, stresszkezelésben segítenek. A két nap alatt lehetőség van természetgyógyászokkal folytatott konzultációra, és a Hagyományos Kínai Orvoslás elveit követő Juglandis Egészségközpont munkatársai is a vendégek rendelkezésére állnak: egy gyors szem-, nyelv-, fül- és pulzus-diagnosztika alapján átfogó képet kaphatnak egészségi állapotukról és tanácsokat egészségük megőrzéséhez. A Juglandis Egészségközpont vezetője, Hartmann Ferenc emellett négy előadást is tart: a természetgyógyász történetéről, az állapotfelmérő módszerekről, a candida és az antioxidánsok kérdésköréről, valamint a kínai egészségfilozófia szerint ajánlott diétáról. A szombati napot Kövi Szabolcs fuvolaművész koncertje zárja, aki az Ünnep és a Himalája meditáció című legújabb albumait mutatja be. Vasárnap Túri Virág Réka (Parvati) és tanítványai tartanak klasszikus indiai táncbemutatót, illetve a júniusban kezdődött vegetáriánus főzőverseny döntőjére is a fesztivál második napján kerül majd sor. A programokat bio és öko termékek vására, ingyenes ételkóstolók, a „Hogyan készül?” standon a természetes és tudatos fogyasztói szokásokat támogató termékek bemutatója és reiki szoba teszi teljessé, a kisebb és nagyobb gyerekekkel érkező családokat pedig szoptató- és pelenkázósarok, dúlaügyelet, gyerekjátékok és zenés gyerekprogramok várják.

A rendezvényt – melyre a belépés ingyenes – az 1992-ben alapított Egészség-vár Alapítvány szervezi a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban (X. kerület, Szent László tér 7-14.). A teljes program: www.egeszsegvar.hu


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.