Zenemű készült a Stand étterem konyhájának zajaiból

A Stand videójában Gál Kristóf zeneszerző a Stand étterem hangjaiból alkotott zenéjét Terei Miklós rendező-operatőr az étteremben forgatott képanyaga teszi teljessé. Az alkotók különleges koncepciójának megvalósítása nem volt könnyű feladat. Széll Tamás kést élez, Szulló Szabina szarvasgombát tisztít, de a borsőrléstől a sütő jelzésének hangjáig, vagy a pénztárgép duruzsolásáig minden jelentőséget kap a kész műben. A Stand étterem videójában nem egyszerűen zajokat hallunk egymás után, az alkotók valódi zeneművet írtak. A közel 150 zörejből álló műben még akkordok is hallhatók.

„Mindenképpen egyedi filmet terveztünk, eredetileg felmerült az is, hogy az étterem átalakítására építünk fel egy koncepciót.” – avat be minket az alkotás folyamatába a rendező-operatőr Terei Miklós. „Két alkotótársammal, Tokodi Gáborral és Rosta Gáborral végül együtt találtuk ki, hogy készüljön zene konyhai zajokból, és legyen ez a film egy ehhez a zenéhez passzoló videóklip-szerű alkotás. Ehhez az ötlethez találtuk meg Gál Kristóf zeneszerzőt, aki hétköznapi tárgyak keltette hangokból már korábban is komponált.

{youtube|id=v=HDrILhLBPwo&t=7s}

” Egy egyszerű filmes forgatáshoz képest itt bonyolultabb folyamatot követtek az alkotók. A Stand csapatával való közös ötletelés elengedhetetlen volt, össze kellett írni, milyen éttermi hangok lehetnek érdekesek. Keverés, kavarás, a tűzhely begyújtása, lisztszórás, sószórás, egy leeső faszéndarab, vagy egy palack bor kinyitása, a konyhai eszközök által keltett hangok – mind-mind érdekesek lehetnek. Először ezeket a hangokat kellett felvenni speciális módon és izoláltan. A hangot kiadó tárgyakra úgynevezett kontaktmikrofonok is kerültek. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy sztetoszkóp, arra is képes, hogy magában a tárgyban keletkező hangot is rögzítse. „Technikailag egy működő konyhán nem tudtuk volna felvenni ezeket a hangokat ilyen tisztán. Ott óriási az alapzaj, mennek a szagelszívók, a hűtők. Így az étterem termelői konyhájának egy zajmentes szobájában vettünk fel minden hangot Széll Tamás segítségével. Ezzel a módszerrel tudtuk a valóságba átültetni ötletünket.” – meséli a rendező.

Ezekkel a hangokkal kezdte meg a munkát és alkotta meg a művet a zeneszerző, melyet később a rendezővel együtt csiszoltak a képi világgal is jól működő egységgé. A kész zeneműhöz ezután egy hosszúra nyúlt szabadnapon készült a képi aláfestés. A Stand csapata a forgatáson szabályosan ritmusra munkálkodott a konyhában. A felvételek készítésekor sokszor a kész zenét is lejátszották nekik, hogy megfelelő ütemben dolgozzanak, így kép és hang tökéletes egységet alkot.

„Ennek a filmnek az egyik legnagyobb nehézsége a technikai bonyolultságán túl talán az volt, hogy az elképzelésünket képesek legyünk megvalósítani. Nagyon nehéz elképzelni milyen zene készülhet konyhai zajokból és a zene is csak akkor kelt igazán életre, mikor már a képek is mellé kerültek. De szerencsére a végeredménnyel mindenki nagyon elégedett.” – zárja gondolatait a rendező-operatőr, aki amellett, hogy csapatával nem először teljesít megbízást kiemelkedő hazai éttermeknek, már számos alkalommal dolgozott Széll Tamással és Szulló Szabinával, ez a munka pedig bizonyára mérföldkő az E-motion Pictures csapatának életében is.

Forrás: Vendég & Hotel


A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.
Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.
Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme

Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme 

A kazincbarcikai Borsod Burger étterem másfél évnyi működés után bezárja kapuit.
Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék

Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék 

A fiatal pék célja, hogy friss péksüteményeivel segítse a helyi közösséget, különösen azokat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.
NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon

NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben a megelőző évhez viszonyítva összességében 2,6 százalékkal növekedett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.