Zsidai Roy két vendéglátóhelyet nyit a Budai Várban

Évek óta nagy volt a titkolózás, de most végre kiderült, milyen funkciót szánt a Magyar Nemzeti Bank alapítványa, a PADA a gigantikus pénzekből renovált és átalakított régi budai városházának.

A 4 milliárd forint körüli összegből felújított épület Zsidai Zoltán Roy üzlethálózatának biztosít két újabb üzlethelyiséget a Budai Vár közepén. Az új éttermet és kávézót a napokban meg is nyitották a közönség előtt, holott a 24.hu információja szerint még érvényes használatbavételi engedély sincs az épületre.

A két vendéglátóhely a napokban felkerült a cég honlapján a Zsidai-üzletek listájára is. A Bistro 1786 étterem az Úri utcai kiülős rész mellett a PADA-épület üvegtetővel lefedett belső udvarát foglalja el. A honlapon azzal magyarázzák a több évszázados történelmi hátteret sejtető névadást, hogy a tulajdonos „beleszeretett” az épület borospincéjébe vezető vaskapuba, amelyen az 1786-os évszám szerepelt. 

Szintén Zsidaiék kapták meg az ingatlan Mátyás templom felőli oldalán található helyiséget, amelyben Budapest Mokka Cafe&Deli néven egy kisebb kávézót alakítottak ki. A fizetőképes turisták és az utcai forgalom bekapcsolása érdekében a kávézó számára egy keskeny ajtót is vágtak a műemlék épület Szentháromság térre néző falába. A szomszédos házak lakói már a milliárdos beruházás indulásakor aggodalmukat fejezték ki, hogy a ködösen megfogalmazott fejlesztési szándékokból végül a vendéglátás, az éttermi és a rendezvényközpont-funkció lesz a domináns. Attól tartottak, hogy az épület gépészeti egységei által keltett zajok és a konyhai szagok jelentősen csökkenteni fogják a szomszédos épület lakásainak értékét.

A PADA 2018 elején azzal nyugtatta a kedélyeket, hogy az oktatásé lesz a főszerep. Az épület működésének fókuszában a tudományos munka áll majd. Az akkori hivatalos verzió szerint a felső szinten előadótermek, szemináriumi szobák, kutatóterek kapnak helyet, a földszinten és a pincében könyvesbolt, kiállítótér működik majd. A tervezett étteremről szinte csak mellékesen esett szó a februári közleményben.

A Magyar Nemzeti Bank most péntekre hirdette meg az „új tudományos szellemi központ” megnyitóját. Zsidaiék azonban már az ünnepség előtti napokban megindították a vendéglátóhelyek működését. A vendéglátóegységek működése azért is furcsa, mert a szomszédos ház – igazolódott félelmeik, a zajok és a szellőtetőből áradó konyhai olajszag miatt – megtámadta az épület használatbavételi engedélyét. A PADA-nak a fellebbezés elbírálásáig mindenképp várnia kellett volna a használatbavétellel.

A Zsidai-csoport Budai Várban működő hét vendéglátóhelye az elmúlt években azért került a sajtó fókuszába, mert kiderült, hogy szokatlanul olcsó bérleti megállapodásokat kötöttek az önkormányzattal. Emiatt aktivisták egy időre el is foglalták az egyik éttermet, erőszakmentes tiltakozással. A 24.hu megkérdezte az MNB-t, hogy milyen döntési folyamatban választották ki Zsidai Roy cégét a régi városháza üzleteinek üzemeltetésre, valamint, hogy milyen feltételekkel kötötték meg velük a szerződést.

A PADA ezt válaszolta: A teljes körű rekonstrukció során fontosnak tartottuk, hogy az épületben – annak történelméhez, elhelyezkedéséhez, jövőbeli betöltött szerepéhez méltó módon – a gasztronómia is helyet kapjon. Több szakemberrel és gasztronómiával foglalkozó szakmai csoporttal folytattunk tárgyalásokat és kértünk be ajánlatokat a konyha kialakítására és működtetésére vonatkozóan. A beérkezett ajánlatok közül a Zsidai Gasztronómiai Csoport adta a legjobb ajánlatot, amely megfelel a piaci áraknak. A cég eddigi szakmai munkásságában, több évtizedes gasztronómiai tapasztalatában láttuk biztosítva azt, hogy a világörökségi helyszínen, a történelmi épület nyújtotta korlátozott műszaki és logisztikai lehetőségek között kialakulhasson egy modern technológiával felszerelt háttérkonyha és egy klasszikus magyar ételeket felvonultató kínálat. A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (azóta jogutódja: a Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány) a Zsidai Gasztronómiai Csoporttal a piaci viszonyoknak megfelelő szerződést kötött. Az épület bérbeadása jogszerűen történt.

Forrás: 24.hu


A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.
Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.
Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme

Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme 

A kazincbarcikai Borsod Burger étterem másfél évnyi működés után bezárja kapuit.
Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék

Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék 

A fiatal pék célja, hogy friss péksüteményeivel segítse a helyi közösséget, különösen azokat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.
NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon

NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben a megelőző évhez viszonyítva összességében 2,6 százalékkal növekedett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.