Méregdrágán renoválták, majd rögtön leégett

Méregdrágán renoválták, majd rögtön leégett 

Tűz volt szerda délután egy londoni luxusszállodában. Az épületet, amelyben a minap befejeződött renoválás miatt csak a személyzet tagjai tartózkodtak, kiürítették, sérülés nem történt.
Megnyílt Magyarország első Winestone étterme

Megnyílt Magyarország első Winestone étterme 

Az AccorHotels megújult Mercure City Center szállodájában nyílt meg Magyarország első WineStone étterme, melynek fókuszában a magyar borok és helyi specialitások állnak. A vendégigények változásához alkalmazkodva a hotel célja, hogy a látogatók szállodában eltöltött ideje alatt minél különlegesebb élményekben részesüljenek, és még inkább betekintést nyerjenek a helyi gasztrokultúra egyediségeibe.
A szelfi áldás az élményturizmusnak?

A szelfi áldás az élményturizmusnak? 

Ötből négyen posztolnak közösségi média oldalukon nyaralásról, kétharmaduk már az utazás alatt – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. Népszerű tartalmak az önportrék, holott a válaszadók harmada szerint ciki szelfizni. Míg a nők inkább a tökéletes, a férfiak pedig a vicces arcukat szeretnék megmutatni az önmagukról készített fotóval. Nagyjából minden 200. szelfit kíséri valamilyen baleset.
A hosszú évek együttműködésének eredménye

A hosszú évek együttműködésének eredménye 

A rodoszi Hotel Evi bejelentette, hogy kizárólagos értékesítője Magyarországon az Anubis Travel.
Német hotelóriás köszönt be Magyarországra

Német hotelóriás köszönt be Magyarországra 

A Maritim-hotellánc hazájában 33, a világban 47 házzal rendelkezik. A „Deutschland Travel Club” nyárköszöntő rendezvényére a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Lövőház utcai épületében került sor, június 5-én.

Jól muzsikálnak a kereskedelmi szálláshelyek Romániában 

Az idei első négy hónapban 4,8 százalékkal, 5,734 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
Új szállodaigazgató a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace élén

Új szállodaigazgató a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace élén 

2018. májusától Schwindt-Kiss Andrea igazgatja a Mellow Mood Hotels 5 csillagos szállodáját, a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace-t. 
Mi az a kombószálloda?

Mi az a kombószálloda? 

Az AccorHotels magyarországi Mercure szállodái számára 2018 a megújulás éve. Tavasztól a Mercure Budapest Buda és a Mercure Budapest Korona vendégei már felújított szobák kényelmét élvezhetik a fővárosi látogatásuk során. A Mercure Budapest Buda különösen érdekes lehet az utazók számára, hiszen Magyarországon először valósul meg két hotelmárka, a Mercure és az ibis kombinációja egy szálloda épületén belül.

Budapesten álmodják meg a jövő hotelszobáját 

Magyarországon első alkalommal, Budapesten rendezik meg az AccorHotels szállodaipari Hackathon versenyét. Az eseményen olyan közép-kelet európai start-upok, fiatal fejlesztők, designerek és szakértők vesznek részt, akik számára inspiráló a szállodaipari folyamatok fejlesztése. A versenyzők csapatokban fognak kidolgozni olyan, innovatív, digitális megoldást, mellyel a szállodák még emlékezetesebb vendégélményt tudnak nyújtani látogatóik számára.
Mégis a Starwoodé lett a budapesti Sofitel

Mégis a Starwoodé lett a budapesti Sofitel 

Május 31-én az Orbis Hotel Group és a Starwood Capital Group lezárta a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelre vonatkozó sale and management back tranzakciót.

Workshop Cantabriában 

Öt hazai utazási iroda részvételével szervezett május 31-én miniworkshopot, a cantabriai látogatás alkalmával, a programra a magyarokat meghívó Spanyol Idegenforgalmi Hivatal bécsi képviselete. Helyi, Cantabriában tevékenykedő touroperátorokat hívtak, hogy a magyar fél jobban megismerhesse az észak-spanyol régió élményekben gazdag ajánlatait.

Tűz ütött ki egy hévízi szállodában 

Több mint háromszáz embernyugodt éjszakáját zavarta meg egy tűzeset Hévízen, 2018.05.31-én éjjel/hajnalban. A dolgozók egyike pedig megsérült - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Személyi változások a Hungexpo Zrt.-nél 

Az év első hónapjaiban számos sikeres kiállítást és rendezvényt bonyolított a Hungexpo Zrt., amely májustól új struktúrában működik. Magyarország legnagyobb és legrégebbi kiállítás szervezője és multifunkcionális professzionális rendezvényközpontja számára mindig fontos volt, hogy reagáljon a változó piaci körülményekre, a mostani átalakítás is része ezeknek a törekvéseknek.

Megújul a Budapest Marriott Hotel 

Befejeződött a felújítási munkálatok első üteme a Budapest Marriott Hotelben. A május 28-i nyílt nap alkalmával a szakmai közönség előtt is bemutatkozott a szálloda 363 teljesen átalakított szobája.

Stabilan nyereséges a Kempinski Hotel Corvinus Budapest 

Stabilan nyereséges a Kempinski Hotel Corvinus Budapest, az ötcsillagos szálloda tavaly 1,5 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 9 százalékkal magasabb az előző évinél - mondta Stephan Interthal vezérigazgató az MTI-nek.

Jaj nektek, akik megtévesztettétek a fogyasztókat! 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Exch-Immo Kft. és a Club Hotels Europe Ingatlanhasznosító Kft. megtévesztette a fogyasztókat üdülési jogaik eladásáról szóló ajánlatokkal. A jogsértésekért együttesen mintegy 41 millió forint bírságot szabott ki a GVH.

Kempinski felújítás: kortárs design, toppanorámával 

Befejeződött a szobák és lakosztályok felújításának első szakasza a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben. Jövőre folyt. köv.

Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda kapott Aranynap-díjat 

Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2017. évi teljesítménye alapján; a szállodák egész éves munkáját értékelő díjat 13. alkalommal adták át csütörtökön Budapesten.

Budapest a regionális élmezőnyben a szállodapiacon 

Az egyre erősödő turizmusnak köszönhetően a közép-kelet európai hotelpiac gyors növekedésen ment keresztül az elmúlt 3 évben, ami megmutatkozik mind a szállodapiaci teljesítmény mutatókban, mind a tranzakciós volumenben. A régión belül Budapest hotelpiaca kivételes előrelépést tudott elérni RevPAR (egy kiadható szobára jutó szobaár bevétel) növekedési rátában, megelőzve ezzel a régió kulcsszereplőit, derül ki a Colliers International legújabb szállodapiaci tanulmányából.

Új Hyatt nyílik Isztambulban 

Ez a brand teljesen új lesz a török piacon.

„Ez a befektetés az egyik legnagyobb Nyugat-Macedóniában” 

Vezető állami tisztségviselők és nagykövetek jelenlétében, május 10-én hivatalosan is megnyílt az első Mercure szálloda Macedóniában, Tetovo központjában - közölte pénteken az Orbis.

Egy szálloda medencéje a képen...és a valóságban 

Egy brit turista hölgy egy vietnami szállodában foglalt szobát, ahol a képek alapján csodálatos panoráma mellett lubickolhatott – volna.

Jön a tenger alatti hotel a Maldív-szigeteken 

Az előrejelzések szerint év vége körül készül el a világ első víz alatti szállodája.

Új szolgáltatás a szezonra a Hotel Sopronban 

A GYSEV vasúttársaság az idegenforgalmi szezonra fejleszti szállodáját, a Hotel Sopront.

Úgy érzi, fejlesztésre szorulnak digitális kompetenciái és készségei? 

A Magyar Turisztikai Szövetség, a Google Magyarországgal és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének támogatásával, a digitális kompetenciák és készségek fejlesztésének érdekében turisztikai ágazati workshopokat szervez számos vidéki helyszínen, valamint Budapesten.

350 ezer vendég, 50 díj 

Megnyitása óta összesen 350 ezer hazai és külföldi vendég élvezte a luxusszálloda szolgáltatásait, és ez idő alatt a hotel nem kevesebb, mint 50 díjat nyert különböző versenyeken. 10 éves a sárvári Spirit Hotel.

Tiborczé az egymilliárd forintos hotel 

Hongkongi offshore cég, Mészáros Lőrinc és Seszták Miklós neve is felbukkan a történetben.

Márciusban is jól teljesítettek a szállodák 

A szállodák márciusban az első két hónapnál is nagyobb mértékű növekedést értek el. Forgalmuk országos szinten 18,4%-kal, budapesten 17%-kal, a budapesten kívüli szállodákban 19,8%-kal, a balatoni régióban 30,2%-kal volt magasabb a tavalyinál.   

Két új vezető a The Ritz-Carlton, Budapestben 

Meda Vasiliu a szálloda új értékesítési és marketing Igazgatója, míg Kis-Király Ernő food and beverage igazgatóként csatlakozott a szálloda csapatához.

Gazdát cserélt a Novotel Szeged 

Az Orbis sale and management back megállapodást kötött a Novotel Szegedre.

Pünkösd nyertese: Siófok 

A meleg, napos idő már a balatoni szálláshelyeknek kedvez, a pünkösdi hosszú hétvégén útnak indulók körében Siófok a legnépszerűbb. A forgalom egy átlagos májusi hétvége több mint másfélszerese, tavalyhoz képest pedig 41 százalékos a növekedés. 

Előrelépett Budapest a legnépszerűbb konferenciavárosok rangsorában 

A Konferenciaszervezők Nemzetközi Szövetségének (ICCA) legfrissebb nemzetközi városrangsorában Budapest a 12. helyre lépett előre 2017-ben, az előző évhez képest négy, 2015-höz képest pedig hét helyet javított. A hivatásturisztikai rendezvények rangsorának élén Barcelona végzett a konferenciák száma alapján, megelőzve Bécset és Párizst.

Öt évesen a legjobbak között van 

5. születésnapját ünnepelte a Four Points by Sheraton Kecskemét hotel, amely a Tripadvisor szerint a top 25 magyar szálloda egyike.

FRISSÍTVE! Horeca Meetup - "A megtérülés kulcsa az instabarát dizájn" 

Információ, kapcsolatépítés, csúcsgasztronómia – mindez egy időben, egy helyen: több éven át tartó Business Klub rendezvényünket felváltotta most induló Horeca Meetup programunk, amelynek célja, hogy a hazai szállodások, éttermesek topkörnyezetben szerezzenek olyan információkat, építsenek új kapcsolatokat, amelyek elősegítik a sikeres üzletmenetet, üzemeltetést, miközben high-end gasztronómiát kóstolhatnak, és Horeca-beszállítókkal találkozhatnak közvetlenül.

13%-os növekedés márciusban 

2018. márciusban 13%-kal nőtt a szálláshelyek vendégéjszakában mért vendégforgalma. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 10, a belföldi vendégek által eltöltötteké 16%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 19%-kal emelkedett.

Vigyázat! Kamuhotelek! 

A brit utazási irodák szövetsége, az ABTA, a Londoni Városi Rendőrség és a Get Safe Online megállapításai szerint, a szállásfoglalás lett a fő típusa az utazási csalásoknak. 

"Húsvéthatás" 

Márciusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 8,5, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 7,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal 

Első negyedév: stabil növekedés 

Az AccorHotels kelet-európai stratégiai partnere, az Orbis Hotel Group első negyedéves eredményei kiemelkedőnek bizonyultak. A vállalat Magyarországon kétszámjegyű növekedést ért el több indikátorban és további szállodák megnyitását is tervezi.

Orosz kémprogram miatt róttak meg egy magyar luxushotelt 

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke írásban szólította fel a Spirit Hotel Gyógyszálloda Kft.-t, hogy a jövőben kiemelt figyelmet fordítson arra, milyen analitikai szolgáltatásokat használ a honlapján, és csak olyan megoldásokat válasszon, amelyek összhangban vannak az EU és Magyarország adatvédelmi követelményeivel.

Maráczi Gábor elköszönt Büktől 

Maráczi Gábor éppen két éve vette át az Accent Hotels négycsillag superior minősítésű bükfürdői házának vezetését - ahonnét most, május 1-vel elköszönt.

Az AccorHotels megvásárolta a Mövenpick Hotels & Resorts-ot 

Az AccorHotels bejelentette, hogy aláírt egy megállapodást a Mövenpick Holdinggal és a Kingdom Holdinggal, a Mövenpick Hotels & Resorts megvásárlásáról, 560 millió CHF (482 millió EUR) készpénzért. A tranzakció árazása szinergiák figyelembevétele előtt és tranzakciós költségek felszámolása után 14,9x 2019e EBITDA szorzón történik, míg pro forma metodológia alapján 10.0x 2019e EBITDA szorzó alatti árazást jelent a szinergiák hatását és a szállodai fejlesztések kifutását is beleszámítva. A tranzakció akvizíciós hatása a következő évtől jelenik meg a Csoport eredményeiben.

Szállodaigazgatói kinevezés a Mellow Mood Hotelsnél 

2018. márciusától Szabó Endre a Cosmo City Hotel és az Estilo Fashion Hotel szállodaigazgatója.

Egy hévízi hotel a sikeres tinisorozatban 

Május 26-tól hat héten át kerül a Duna televízió képernyőjére a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Megafilm Service közös sorozata, az Egynyári kaland harmadik évada, amelyről Hévízen, a tavalyi forgatás egyik kiemelt helyszínén kedden tartottak sajtótájékoztatót az alkotók.

A világ 10 legjobb tetőteraszának egyike budapesti 

A Condé Nast Traveler mindjárt az elsőként említi a Bazilikára néző tetőteraszt.

Négyszeres forgalom a szálláshelyeken 

A mostani négynapos hétvégén a szálláshelyek bevétele egy átlagos hétvége 4,5-szeresét is elérheti, és másfélszerese lehet a tavalyinak, amikor a május elsejei hétvége csak három napos volt - közölte a Szállás.hu.

A migránshotel ugródeszka is lehet 

Sokan lépcsőfoknak tekintik a Práter melletti, világon egyedülálló migránshotelt, a Magdas-t.

Növekszik a szállodák függősége 

A HOTREC, az EU tagországainak szálloda, vendéglátó, kávéházi szövetségeinek ernyőszervezete, a Nyugat-Svájci Alkalmazott Tudományok Egyetemével együttműködve ismét elkészítette kétévente megjelenő tanulmányát, az európai szállodai értékesítési piacról. 

Kastélyosok, ha találkoznak 

Továbbra is példaértékűen szoros az összetartás a hazai kastélyosok körében.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!