Növekszik a szállodák függősége

A HOTREC, az EU tagországainak szálloda, vendéglátó, kávéházi szövetségeinek ernyőszervezete, a Nyugat-Svájci Alkalmazott Tudományok Egyetemével együttműködve ismét elkészítette kétévente megjelenő tanulmányát, az európai szállodai értékesítési piacról. 

Az első, több mint 3400 európai hotel adatain alapuló, eredmények azt mutatják, hogy miközben folyamatosan nő a szállodák függősége az online szobafoglalási portáloktól, addig tovább csökken a közvetlen foglalások aránya. Az Online Travel Agent (OTA) piac legnagyobb szereplője továbbra is a Booking.com, amely tovább növelte erőfölényét 2015-hez képest, és elérte a 66% -os piaci részesedést.

Az online foglalási portálok európai piacának 92%-át három nagy OTA uralja (néhány országban még nagyobb részt is). Míg a két legnagyobb szereplő, a Booking.com és az Expedia 66,4%, illetve 16,6%-os piaci részesedést szerzett, addig a harmadik helyen álló HRS visszaesett (9%) az elmúlt két évben. A szállodák saját közvetlen csatornái visszaszorulóban vannak, az ezeken keresztül érkezett foglalások a vendégéjszakák felét teszik ki. Ugyanakkor az OTA-n keresztül történő foglalások aránya 23,1% -ról 26,1% -ra emelkedett.

Az OTA-kkal fenntartott kapcsolatokat illetően a szállodások többsége (50%) úgy érzi, hogy az OTA-k nyomást gyakorolnak annak érdekében, hogy a hotelek olyan szerződési feltételeket is elfogadjanak (pl. lemondási feltételek, különleges kedvezmények), melyeket a szállodák önként nem kínálnának. A kis és független szállodák még inkább kényszerítve érzik magukat, mint a nagy szállodák vagy szállodaláncok.

Az OTA-kkal összefüggő vitákkal kapcsolatban a szállodák 70% -a (10 szállodából 6) úgy véli, hogy nem születik tisztességes és megfelelő megoldás ilyen esetekben. Ismételten elmondható, hogy a kis, önálló szállodák számára nagyobb problémát jelent a vitarendezés, mint a nagyobb hotelek vagy hotelláncok esetében.

"Tanulmányunk előzetes eredményei azt mutatják, hogy az online közvetítő portálok egyre inkább átveszik a szállodák értékesítése feletti kontrollt, a szállodák saját közvetlen értékesítése visszaszorulóban van, ami csökkenti a hotelek mozgásterét." - mondta Markus Luthe, a HOTREC Distribution Task Force munkacsoportjának elnöke. "Fontos lenne, hogy megmaradjon minden szálloda piaci szabadsága, hogy képes legyen szolgáltatásainak értékesítése során saját feltételeit érvényesíteni, és rendelkezhessen szellemi tulajdonjogaival (mint pl. márkanév)" - tette hozzá.


Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a pesti ötcsillagos ház új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a pesti ötcsillagos ház új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be

A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be 

A TripAdvisor idei győztesei közt ott találjuk a Lánchíd budai-hídfőjénél, a Vár tövében található hotelt.
Változás a Mellow Mood Csoport egyik vezetői pozíciójában

Változás a Mellow Mood Csoport egyik vezetői pozíciójában 

Bayer Bence másfél év kihagyás után visszatért a Mellow Mood Hotels-hez.
Páratlan művészeti élmény ebben a pesti szállodában

Páratlan művészeti élmény ebben a pesti szállodában 

Mától látogatható Fischer Judit Mundane Romance c. egyéni kiállítása a Hilton legújabb budapesti szállodájában.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.