Hotel
Olcsók vagyunk...
(MTI) - Olcsók a budapesti hotelek nemzetközi összehasonlításban - állapítható meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) a nemzetközi és hazai szállodaipar 2012. január-novemberi teljesítményéről szóló, pénteken közzé tett értékeléséből.
Megújul a gyulai Park Hotel
Sikeresen zárta a tavalyi évet Park Hotel Gyula Kft., hiszen, amint Fodor Krisztinától, a szálloda igazgatónőjétől a Hírös Index megtudta, cégük sikeresen szerepelt az „Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése” című pályázaton.
Hotel Trükkös
A nagyvilág szállodáiba érkező kedves vendég számtalan esetben találkozik előre nem várt - és az üzemeltető által nem kommunikált - költségekkel... Ezekről a - trükkös - tételekről közöl összefoglalást a Player.hu.
Walesben üzemel a legjobb szálloda?
A Lauriston Court Hotelen kívülről még az sem látszik igazán, hogy szálloda lenne: a tulajdonosok egy viktoriánus korabeli házat alakítottak át erre a célra, és saját bevallásuk szerint álmukban sem gondolták volna, hogy kis, családias hoteljük egyszer majd versenytársa lehet a legnagyobbaknak - írja a The Daily Mail nyomán a Hír24.
Új medence és szaunacentrum épül az Aquaticumban
Kétmilliárd forintból újítják fel az Aquaticum Termál és Wellness Hotelt valamint a termálfürdőt - adta hírül a Dehir.
Még több hotel a bankoké
Várhatóan egyre több hotel kerül banki tulajdonba, mert a rossz jövedelmezőség mellett egyre nehezebben lehet majd visszafizetni a hiteleket - írja a Világgazdaság szállodaipari szakértőkre hivatkozva.
Új néven folytatja a Congress
2013. január 1-től Budapesten a BAH-csomópontnál található Novotel Budapest Congress szálloda nevet váltott és NOVOTEL BUDAPEST CITY néven üzemel tovább.
Megújul a Centrum Hotel Debrecen
A Héliker Invest Zrt. az egykori Cívis Hotel és Étterem területén jelentős fejlesztéseket hajt végre a következő hónapokban.
Felújítják a Hotel Residence Siófokot
Kezdetét vette a Hoffmann Hotel és Rendezvény Kft. által üzemeltett Hotel Residence Siófok felújítása. A szálloda 2013. január-február hónapjaiban a felújítási munkák miatt zárva tart, hogy kora tavasszal még korszerűbben és tovább bővülő, egyedi szolgáltatá- sokkal nyissa meg újra kapuit a vendégek előtt. A projekt az Új Széchényi Terv kereté- ben, Európai Uniós támogatással valósul meg, közölte szerkesztőségünkkel a szálloda.
Összedőlni készül a szálloda
Kétségbeesetten keresik a megoldást a Szatmár megyei hatóságok a szatmárnémeti hajdani Pannónia (Dacia) Szállót érintő gondokra, az ingatlan ugyanis katasztrofális állapotba került – a szakértők szerint most már mindamellett, hogy elhanyagolt kinézetével rontja a városképet, kezd veszélyessé is válni - írja a erdélyi Krónika.
Debreceni vállalkozóé lehet az Aranybika?
Idestova két esztendeje, hogy egy ködös januári reggelen lekapcsolták az áramot a debreceni Hotel Aranybikában. A szálloda tönkrement.
Szakmai fórum Bükfürdő orosz piaci lehetőségeiről
A Magyar Turizmus Zrt. „Bükfürdő orosz piaci lehetőségei” címmel tartott szakmai fórumot Bükfürdőn a Greenfield Hotel Golf &Spa**** Hotelben, 2013. január 8-án.
Ötcsillagos luxus Moszkva mellett
Shelkovóban, Moszkva közelében új ötcsillagos luxusszálloda nyílik 2013 végén. A hotel tulajdonosa a Shelkowskij Holding, míg az üzemeltetést a Vienna International Hotelmanagement AG végzi.
Újévi koccintás és 30 együtt töltött esztendő
A Magyar Szállodaportások Aranykulcsos Egyesülete múltja igencsak patinás, így nem véletlen, hogy 2013-at köszöntő újévi koccintásuk színhelyének január 7-én kora este ezúttal a szintén nem akármilyen múlttal rendelkező, fényes nagypolgári hangulatot árasztó Hotel Astoria nagytermét választották.
Milyen könyvet olvas a brit szállóvendég?
(MTI) - Több mint húszezer könyvet felejtettek a vendégek egy brit szállodalánc szobáiban tavaly, ezek közül hétezer azonban ugyanaz a mű: egy erotikus bestseller-trilógia.
Mégis vége a válságnak? Hoteleket vettek!
Talán valós bizakodásra ad okot a hazai szállodatulajdonosok - köztük a hitelek bedőlésével hotelgazdává vált pénzintézetek - számára, hogy megmozdult a kelet-európai állóvíz.
Spirituális központ lesz a budai hotel
Az új tulajdonos a Hotel Normafa épületegyüttesébe álmodta meg az úgynevezett EOS-képzésnek a magyarországi bázisát - tudta meg az origo.
Aprópénzért vitte a hotelt a felszámoló
Aprópénzért vitte a hotelt a felszámoló
Nem lesz hotel a Queen Elisabeth 2-ből
A Queen Elizabeth 2-t (népszerű nevén QE2) 1969-ben bocsátották tengerre, első útja az angliai Southamptonból New Yorkba vezetett. A korábban a luxushajókat üzemeltető Cunard Cruise Line társaság flottájába tartozott óceánjáró jelenleg Dubai kikötőjében vesztegel, miután 2007-ben eladták az emírség Istithmar nevű cégének 64 millió fontért (23 milliárd forint) - emlékeztet az 'origo' utazási oldala.
Megnyitott a Hotel Cascade
Ünnepélyes keretek között nyitott meg december 21-én a Hotel Cascade Resort & Spa, amely az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programjában a Kereskedelmi szálláshelyek és szolgáltatások minőségi fejlesztése című kiírásban nyert több, mint 267 millió forintos támogatást. A megvalósult "Négycsillagos gyógy- és wellness hotel létesítése a Demjén Termál Völgyben" projekt célja, hogy a meglévő fürdő jelenlegi, illetve az épülő barlangfürdő fejlesztés által generált többletlátogatót, akár több napig helyben tarthassák és szállásigényüket magas színvonalon kiszolgálhassák az év minden időszakában. A szálloda- és fürdőfejlesztéssel a várakozások szerint 2017-re a Demjéni Termál Völgy látogatószáma megduplázódhat.
Már háromszáz!
Már 300 hazai szálloda kapott HOTELSTARS csillagokat
Ausztráliában a Pullman az élen
Az Accorhoz tartozó Pullman vált Ausztrália legnagyobb felső kategóriás szállodamárkájává
Alig van új szállodaprojekt
A KSH közelmúltban kiadott gyorsjelentésének adatai szerint idei év első tíz hónapjában 8 százalékkal 14,3 millió fölé nőtt a szállodai vendégéjszakák száma, a négycsillagos kategóriában különösen kiugró, több mint 17 százalék volt a növekedés az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest. A szállodák 113,7 milliárd forintos bruttó szállásdíj-bevétele 13,6 százalékkal alakult magasabban, mint egy éve. A szállodapiaci fejlesztők egyelőre mégis kivárnak: alig indul új fejlesztés az országban. Az okokról, a következő év problémáiról, lehetőségeiről ad képet a BDO Magyarország alábbi összegzése.
Nívódíjas lett a tatai Platán
A XIV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton a Platán Restaurant & Café, Platán Várárok Vendégház színvonalas megvalósításáért második díjat nyert a Platán Kávéház Kft.
Csaló jár a Siófok környéki szálláshelyeken
A férfi hotelokban, panziókban szállt meg rövidebb-hosszabb időre, ám fizetni esze ágában sem volt - írja a Hír24.
Kastélyhotel épül Hévízen
Hévízen kastélyhotel kialakítására, több zalai városban pedig telephelyek és ipari parkok fejlesztésére több mint 1,2 milliárd forint támogatást nyertek a pályázók az Új Széchenyi Terv forrásaiból - közölte a Zala Megyei Közgyűlés elnöke kedden Keszthelyen.
Repüljön az álom szárnyán
Alighanem egyedülálló az a hotel, melyet egy igazi Boeing 747-esből alakítottak ki. A 25 szoba nem akármilyen élményt kínál, persze főleg annak, akit nem zavar, ha egy repülőtéren tölti az éjszakát - állítja a Gazdagisztán Blog.
Megnyílt a Hotel Platán Egerben
A gyógyturizmus rengeteg lehetőséget rejt magában, de ahhoz, hogy ezeket maradéktalanul ki lehessen aknázni, jó adottságokkal kell rendelkeznie a településnek is - adta hírül a Heves Megyei Hírlap.
Jótékony főzőcske a Corinthiában
2012. december 13-án este a Corinthia Hotel Budapest és a Csodalámpa Alapítvány által szervezett közös jótékonysági főzőtanfolyamon vendégeskedtek a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. munkatársai.
Olcsó hotelek - romló eredmények
(MTI) - A magyarországi szállodák teljesítménye - elsősorban a nagyon alacsony szállodai árak következtében - csupán a szlovákiai hotelekét múlta felül az év első tíz hónapjában - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége csütörtökön az MTI-vel.
Gasztrohotel nyitott Szegeden
Teljes átváltozás után, december 13-án megnyitotta kapuit a Tiszavirág Szeged, közölte lapunkkal a szálloda. Az épületben 10 szoba, SPA-részleg, kávézó, bár és látványkonyhás gourmet étterem fogadja a vendégeket.
Egészségturizmusra alapoz az új tapolcai szálloda
– Ötven férőhelyes, négy csillagos, wellnesszel ellátott szálloda épül, amelyben három fogászati rendelő, diagnosztikai és kiszolgáló résszel kiegészített fogászati részleg is működik majd – jelentette be sajtótájékoztatón Zsúdel Tamás, a Dent Hotel Kft. ügyvezető igazgatója.
Megnyitott az első Novotel hotel Szófiában
A négycsillagos Novotel Sofia 178 szobával, 6 tárgyalóteremmel, étteremmel, fitneszközponttal december 1-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt - tájékoztatta a Turizmus Online-t az Accor szállodalánc.
Panzióból három csillagos hotel
Só barlang, megújult szauna világ és bővülő szolgáltatások a Sóstói Fürdőházban. A fejlesztések megvalósításához 120 millió forint áll a Sóstó Gyógyfürdők Fejlesztési és Szolgáltató Zrt rendelkezésre, melynek felét a társaság egy uniós pályázaton nyerte - adta hírül az Info Nyíregyháza.
Három érdeklődő is van az Aranybikára!
Hosszú idő után végre érvényes vételi pályázat érkezett a Hotel Aranybikára – erősítette meg a Hajdú-Bihari Napló értesüléseit Buga Imre, a Debrecen központjában lévő, a cívis város egyik ikonikus épületének számító szálloda felszámolóbiztosa.
Karácsonyi sztrájk a szállodaláncnál
(MTI) - A tervezett leépítés ellen kezdtek pénteken kétnapos sztrájkot az spanyol Paradores szállodalánc dolgozói, és további megmozdulásokat is kilátásba helyeztek az év végi ünnepek idejére.
Gasztrohotel lett a Tiszavirágból
Tizennégy év után, december 13-án újra megnyitja kapuit Szeged egykori patinás vendéglátóhelye, a Tiszavirág, ahol tíz szobát, kávézót, bárt, éttermet és látványkonyhát alakítottak ki, de van az épületben wellnessrészleg is. A több mint 150 éves Hajnóczy utcai műemlék épületet a legmagasabb minőségi és technológiai elvárásoknak megfelelően újították fel - adta hírül a Délvilág.
Szállodát épít Makó
(MTI) - Az új Hagymatikum Fürdő közvetlen szomszédságában az egykori Kállai Kollégiumból alakítanak ki szállodát Makón. A beruházás 700 millió forintba kerül, amelynek jelentős része uniós támogatás - jelentette be a település polgármestere csütörtökön a Maros-parti városban.
Növekvő vendégforgalom
(MTI) - Októberben 6,6 százalékkal több vendég 9,1 százalékkal több vendégéjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tulajdonosváltás
Tulajdonosváltás
Két mesés új hotellel bővül az MGallery milánói kínálata.
Két mesés új hotellel bővül az MGallery milánói kínálata.
Eladó a félig kész marcali hotel
(MTI) - Túladna az izraeli-holland befektető az uniós támogatást is nyert, félkész marcali gyógyszállón az összes többi magyarországi ingatlan-érdekeltségével együtt - mondta el Sütő László, a Somogy megyei Marcali polgármestere az MTI-nek hétfőn.
Megnyitott a Park Inn by Radisson Budapest
December 1-jén megnyitott Budapest legújabb, 138 szobás, négycsillagos üzleti szállodája, a Park Inn by Radisson Hotel Budapest.
Újjáépült a 127 esztendős Centrál Szálló
(MTI) - Újjáépült a 127 esztendős Centrál Szálló műemléki épülete Mezőhegyesen. A dél-békési kisváros az épület és környezete felújítására 290 millió forint EU támogatást nyert, az épület műszaki átadása a napokban befejeződött - tájékoztatta az MTI-t Mezőhegyes polgármestere.
Karácsonyi Hütte a Corinthia Hotel Budapestben
Az idén Advent első vasárnapjától, december másodikától egészen szentestéig a Corinthia Hotel Budapestet is áthatja a karácsonyi vásárok hangulata.
Karácsonyi fények a Sofitel Budapest Chain Bridge-ben
Ötvenfős díjnyertes kórussal, káprázatos karácsonyi fényekkel és számtalan más apró csodával köszöntötte a Sofitel Budapest Chain Bridge az ünnepi szezont. A karácsonyi dekorációavató ünnepséget mostantól minden évben megrendezi a luxusszálloda, így köszöntve méltón a legszentebb ünnepeink egyikét.
11 milliárd támogatás szállodaépítésre
Négy régióban, Észak-Magyarországon, Dél-Alföldön, Dél-Dunántúlon és Észak-Alföldön hirdették ki az ÚMFT Regionális Operatív Programok keretében kiírt Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése pályázatok nyerteseit.
Három budapesti hotel kapott Gold Cercle díjat
Az Agoda.com közzétette a 2012-es év Gold Circle díjasainak listáját. Az évente átadott magas presztízsű elismerést a távol-keleti székhelyű cég azon partnerei nyerhetik el, amelyek népszerűségükkel és hatékonyságukkal példát mutatnak a teljes iparág számára. Idén is díjazott budapesti szállodát a cég.