Buzás Péter (MSZP) elmondta: a fürdő szomszédságában hamarosan megnyíló szálloda régi adóssága a városnak, hiszen a turizmushoz igényes szálláslehetőség is kell, amely a Bodrogi Bau cégcsoportnak köszönhetően rövid időn belül meglesz. A fürdő közelében több önkormányzati ingatlan is található, amelyet érdemes szállodaként hasznosítani. A régi Városháza, a Korona Szálló és a kollégiumi épületek közül a Kállai Kollégium is jó helyszín. Ez utóbbit, az 1927-ben épült, neogótikus, ötszintes épületet vette meg most 70 millió forintért a várostól a beruházó hódmezővásárhelyi Bodrogi Bau cégcsoport tagja, az SK Kft.
Itt 2014-ben kialakításában négycsillagos, értékesítésben háromcsillagosként értékelt szálloda nyílik. Az ingatlan a Makovecz tér mellett, a Hagymatikum Fürdőtől alig 50 méterre található. Bodrogi Ferenc, az SK Asztalos, Építőipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője elmondta: a 700 millió forintos beruházási költségből 489 millió forint uniós támogatás. Az épület valamivel több mint 2 ezer négyzetméteres. A szálloda a tervek szerint 37 szobás lesz, 74 szálláshellyel. A beruházás befejezését a cég 2014 novemberére vállalta, de reményeik szerint már tavasszal befejezik, hogy a nyári szezonban nyitni tudjanak.
Szállodát épít Makó
(MTI) - Az új Hagymatikum Fürdő közvetlen szomszédságában az egykori Kállai Kollégiumból alakítanak ki szállodát Makón. A beruházás 700 millió forintba kerül, amelynek jelentős része uniós támogatás - jelentette be a település polgármestere csütörtökön a Maros-parti városban.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után
Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát
Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél
Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját
Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról
A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.