A napokban megszületik az új szálláshely rendelet

A készülő miniszteri rendelet szerint a jövőben nem maguk a szállásadók, hanem egy erre hivatott testület minősíti a szálláshelyeket - jelentette be Nagy Imre, az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának szocialista tagja szerdán Egerben.

Eszerint a miniszter kijelöl egy bizottságot a szakmai civil szervezetek képviselőiből, amely meghatározza a besorolás alapelveit, majd ennek területi szervezetei minősítik, például a csillagok számával a szálláshelyeket, és monitorozzák a kritériumok betartását - közölte a politikus, aki az Észak-magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság vezetője is egyben. Eddig csupán a helyi önkormányzatok ellenőrizték, hogy egy szálláshely valóban megfelel-e az önmaga által felállított mércének - tette hozzá. Kifejtette: ha az ellenőrzés során a minősítő rendszer, vagyis a "védjegy" megsértését tapasztalják, szálláshelytípustól függően a tulajdonosok 50 ezer és 2,5 millió forint közötti büntetésre számíthatnak. Az első esetben azonban csupán felszólítják a szállásadót a szabályok betartására.

A másik újdonság - folytatta -, hogy az eddigi működési engedélyt az üzemeltetési engedély váltja fel, amelynek hosszú távon az a célja, hogy egyszerűsítse a szállásadók adminisztrációs terheit. Ebben a helyzetben azt a módosító javaslatot tette, hogy a jelenleg működő szálláshelyek fenntartói automatikusan és térítésmentesen kapják meg az üzemeltetési engedélyt. Egyebek között ezért csúszik néhány napot a rendelet elfogadása az eredeti október 1-jei időponthoz képest. Ugyanis javaslatát beépítik a rendeletbe, amelyet néhány napon belül ír alá a turizmusért felelős önkormányzati miniszter.

A szállásadóknak egyébként az év végéig kell megkérniük az üzemeltetési engedélyt - fűzte hozzá. A rendelet-tervezet szerint a szálláshelyek 2010 végéig a jelenleg is érvényben lévő minősítési rendszert használhatják, vagyis addig dolgozza ki a testület az új kritériumokat. Példaként említette még, hogy a jövőben nem lesz a falusi szálláshely kritériuma, hogy a szállásadónak ugyanott kell laknia. Ugyancsak nem lesz tilos, hogy a panzió tulajdonosának helyben legyen a lakása - sorolta az újdonságokat a politikus. (MTI)


MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.