Az elemzés további következtetése, hogy a nemzetközi szállodaipar a nehéz gazdasági körülmények között is jól állja a sarat; bizonyos régiókban még növekedést is elkönyvelhet. A világ szállodapiacán növekvő szobaárakkal működnek a hotelek, ám a drágulás 2007-hez képest valamelyest lelassult. A felmérés készítői arra számítanak, hogy a helyzet konszolidálódása után az árnövekedés megáll majd, a hotelek tartani tudják jelenlegi kihasználtsági szintjüket. A feltörekvő piacokon továbbra is drágák a szállodák, az üzleti utazók számára változatlanul Moszkvában állítják ki a legborsosabb hotelszámlákat. Budapest meglehetősen olcsónak számít. Magyarország nemzetközi összehasonlításban kedvező árakkal jelenik meg, és ez a trend 2008-ban is folytatódott. Az idén január-júniusban egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára a budapesti ötcsillagos egységekben 36 900 forint, azaz 145 euró volt. Ausztriában hasonlóak a trendek a magyarországihoz, ám itt az árszint valamivel magasabb. Bécsben egy szoba átlagosan 162 euróba került az első félévben. Ami Németországot illeti, Frankfurtban átlagosan 181 eurót, Münchenben 154 eurót, Berlinben pedig 134 eurót kérnek egy szállodaszobáért. A felmérésben Abu Dhabi először került fel a legdrágább tíz város közé. Az áremelkedés mértéke 23 százalék volt, amivel Abu Dhabi megközelítette Dubait. Észak-Amerikában a szállodaárak stagnálnak: New Yorkban ugyanannyit, Houstonban három százalékkal, San Franciscóban két százalékkal kellett kevesebbet fizetni a szobákért. A HRG elemzése piaci adatokon illetve olyan szállásfoglalási árakon és tarifákon alapszik, amelyeket 2008. január és július között brit ügyfelek fizettek. Az árakat a 2007. évi hasonló adatokkal vetették össze. (Piac és Profit)
A nemzetközi szállodaipar jól állja a sarat
Magyarországon kedvező árúak a szállások – derül ki az üzleti utazásokkal foglalkozó Hogg Robinson Group (HRG) legfrissebb szállodapiaci elemzéséből.
Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben
Második alkalommal hirdette meg a szálloda egész napos, ingyenes programját május 11-én, szombaton.
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Új szállodai brand érkezik Budapestre
Ez lesz a nemzetközi márka első magyarországi tagja.
Beszámoló a hazai szállodások tavaszi (59.) közgyűléséről / 2. rész
Az MSZÉSZ május 14-én, a Grand Hotel Esztergomban tartott szakmai találkozójának három érdekes előadásáról számolunk be.
Újabb lazulós skybar nyílt a BudaParton
Buda legújabb skybarja a Radisson BudaPart tetején várja vendégeit.
Egy híján 60: Esztergomban tartották tavaszi (59.) közgyűlésüket a hazai szállodások
Helyszíni beszámoló a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tavaszi közgyűléséről.
így kötelezte el magát a fenntarthatóság mellett az Év zöld szállodája
Hazánk vezető márkái közül többen is kiemelkednek ezen a téren, amikor pedig a különböző szektorból érkező magyar márkák összefognak, akkor születnek az igazán jó megoldások.
Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton
Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50
Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén
Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Interjú
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.