Bizonyára sokak előtt ismert a jelenség, hogy a célpontként kiválasztott szálláshely árait hiába próbálja összehasonlítgatni a legolcsóbb ár megtalálása érdekében, az minden online felületen szinte pontosan ugyanannyiba kerül.

Ráadásul bizonyos online szállásközvetítő platformok még a legjobb ár garanciájával (ún. „best price guarantee”) is biztosítják az utazót a legolcsóbb lehetőség megtalálásáról, a további keresés szükségtelenségéről, és a különbözet visszafizetését ígérik arra az esetre, ha az utazó ugyanarra az időpontra és szállásra olcsóbb lehetőséget talál.

Az elsőre kedvezőnek tűnő ajánlat azonban kétségeket ébresztett az árak rögzítését és összehangolását árgus szemekkel figyelő európai versenyhatóságokban, így a GVH-ban is. Több országban formális versenyjogi vizsgálat indult a nagyobb platformokkal szemben, Magyarországon pedig az egész szektort átfogó ágazati vizsgálatot folytattak le. 

A versenyhivatali vizsgálatok egyöntetűen azt állapították meg, hogy a korlátozott piaci verseny oka a szálláshelyek és a szállásközvetítők között kötött megállapodások árparitási kikötésében (más néven „Most Favoured Nation clause”, „MFN klauzula”) áll.

Ezen kikötésnek megfelelően ugyanis a szálláshelyek vállalták, hogy semmilyen értékesítési csatornán keresztül (ideértve a saját honlapjaikat, emailt, telefont stb.) nem értékesítik a szobáikat az online szállásközvetítőnek megadottnál alacsonyabb áron.

A kikötés szükségességét alapvetően a „potyautazás” elkerülésének biztosításával indokolták, azaz, hogy ne fordulhasson elő az, hogy az ingyenes online platformokat csak az árak összehasonlítására használják az utazók, és a szálláshelyet egyébként más, olcsóbb lehetőséget kínáló helyen foglalják le. 

Ezáltal viszont gyakorlatilag megszűnt az árverseny a szálláshelyek és a szállásközvetítők, valamint az egyes szállásközvetítők között, megfosztva a fogyasztókat a tényleges legjobb ár megtalálásnak lehetőségétől.

Az egyes platformok által biztosított legjobb ár garancia valójában az árparitás betartásának ellenőrzési mechanizmusaként szolgált, ugyanis amennyiben egy fogyasztó olcsóbb árat talált, az online platformok valójában a paritási megállapodást megszegő szálláshellyel fizettették vissza a különbözetet.

A versenyhatóságok válasza esetenként hatósági tiltás, míg pl. Magyarországon hatósági ajánlás formájában az volt, hogy a paritásos kikötések teljes körű, azaz valamennyi értékesítési csatornára kiterjedő alkalmazása nem felel meg a versenyjogi szabályoknak, mert korlátozhatja a piaci versenyt.

Ugyanakkor a szűkített árparitási kikötés alkalmazása, azaz amikor offline értékesítési csatornákon (ideértve az emailt, telefont, faxot és a személyes értékesítést) keresztül történik a foglalás, alapvetőn megengedett, mivel alkalmas eszköz lehet a „potyautazás” veszélyének egy bizonyos fokú, enyhébb versenykorlátozással való kiegyenlítésére.

A GVH úgy nyilatkozott, hogy jelenleg nem tervez további beavatkozást a piaci folyamatokba, azonban nem zárta ki, hogy később ezt megteszi, ha a piaci folyamatok mégsem a verseny erősödésének irányába hatnak.

Mind a nagyobb nemzetközi online szállásközvetítő platformok (Booking.com, Expedia), mind a legnagyobb magyar tulajdonú ilyen platform (Szallas.hu) átállt Magyarországon a szűkített paritás alkalmazására, így elviekben lehetővé vált, hogy a honlapokon feltüntetett árnál olcsóbb árakat is elérhessenek az utazók.

Ehhez nem kell mást tenniük, mint a szállásadónál akár telefonon, akár emailben érdeklődniük a legolcsóbb elérhető ár felől, ugyanis ilyen esetekben a versenyjogi szabályok szerint a honlapokon közzétett árnál alacsonyabb árat is adhatnak a szállásadók.

Kérdéses, hogy erre a gyakorlatban milyen gyakran kerül majd sor, de elképzelhető, hogy a szálláshelyek kihasználtságának függvényében lehetnek olyan időszakok, amikor a szálláshelyeknek megéri egyéni árengedmény biztosításával közvetlenül értékesíteni szobáikat. Ezért azt gondolom, már csak a versenyjogi elvek hatékonyságának tesztelése szempontjából is, hogy egy próbát mindenképpen megérhet dolog.