Ilyen a szállodamenedzsment szoftver legújabb verziója

Egy érdekes történettel átszőtt épületben mutatták be a SabeeApp vadonatúj verzióját, amellyel a szálláshelyek működtetése egyszerűbbé, a felhasználói élmény gördülékenyebbé válhat, a közvetlen foglalások száma pedig tovább növekedhet.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Budapest egyik legszebb palotája, a Kincsem Palota egykor gyönyörű lakóhely és pazar társasági események színtere volt, és amikor éppen nem versenyzett, itt lakott a számára épített istállóban a leghíresebb magyar ló is, Kincsem. 2025. november 6-án pedig szimbolikusan is a hagyomány és megújulás találkozását jelképezte.

Köszöntő beszédében Karen Bengston, a SabeeApp marketingvezetője elmondta, hogy a SabeeApp mindig is abból indult ki, hogy

„a vendéglátásnak nem szabad bonyolultnak lennie – a szállásadóknak arra kell koncentrálniuk, hogy vendégeik otthon érezzék magukat.”

Ezt követően Herman Szabolcs, a SabeeApp alapítója idézte fel, hogyan indult útjára a cég. A kezdeti időkről elmesélte, milyen út vezetett idáig, hogyan formálták a gyermekkori élmények, hogyan tapasztalta meg a szállásüzemeltetés mindennapi kihívásait és hogyan formálták az évek alatt elkövetett hibák.

Herman Szabolcs, alapító-igazgató
Herman Szabolcs, alapító-igazgató
Fotó: SZT

Mint fogalmazott: bátran kell próbálkozni, lehet hibázni, majd újra nekivágni. Ez, illetve a folyamatos fejlődés igénye a SabeeApp kultúrájának része.

Ez a szemlélet hívta életre az eseményen bemutatásra került új arculatot és a legújabb 4.0-ás verziót. Az új logó egy házat ábrázol, amely az egyetemes vendégszeretet szimbóluma, mutatta be Máté Dávid, termékfejlesztési vezető. A házat körülölelő napfelkelte a fejlődést, az energiát és az új kezdeteket jelképezi, együtt pedig azt mutatják meg, milyen messzire jutottunk, és hová tartunk.

„Mert a SabeeApp mindig is arról szólt, hogy a technológia hogyan tudja segíteni és támogatni az emberi kapcsolatokat”,

- fogalmazott.

A vendéglátás új dimenziója

A SabeeApp 4.0 a felhasználói élmény újradefiniálását jelenti, vagyis egyszerűbb, gyorsabb, mobilbarátabb lett.


Fotó: SabeeApp

A szoftver a jövőbiztosság, a felhasználói visszajelzések és a jogi megfelelés hármasára épül, és ahogy a vezérigazgató fogalmazott:

„Minden lehetséges – csak idő és pénz kérdése.”

A csapat ezért tudatosan priorizál, és azokra a fejlesztésekre összpontosít, amelyek a legtöbb értéket adják a legtöbb felhasználónak.

A fejlesztéseket három fő szempont alapján alakították ki: felhasználói igények, saját víziók, jogszabályi megfelelés, és számos újdonságot tartalmaz, olyanokat, mint a megújult dashboard, amely azonnali áttekintést nyújt foglalásokról, bevételekről, takarításról vagy vendégértékelésekről.

Máté Dávid, termékfejlesztési vezető
Máté Dávid, termékfejlesztési vezető
Fotó: SabeeApp

Az úgynevezett akcióközpontban kap helyet minden sürgős feladatot lehet rögzíteni, a megújított, modernizált naptárban naprakészen lehet látni a foglalások forrását, típusát és státuszát. Létrehoztak egy testreszabható foglalási oldalt is, ahol kiemelhetők a legfontosabb vendéginformációk és megjegyzések, illetve az új verzió kapott egy új árképzési és készletkezelési nézet, ahol akár 100 árkategóriát is áttekinthetünk egy képernyőn. Az új Booking Engine 4.0 pedig egy mobilra optimalizált, villámgyors rendszer, amely a konverzió maximalizálását célozza – vagyis több közvetlen foglalást biztosít, mutatott rá Dávid.

A rendezvény zárásaként Hermann Szabolcs vázolta a közeljövő fejlesztéseit:

2025. december 1.: indul az új Booking Engine és a Cash Drawer, a készpénzkezelést segítő modul, 2026. januárjában érkezik az intelligens, többnyelvű üzenetkezelő, az AI Front Agent, amely képes automatikusan válaszolni a vendégek kérdéseire, valamint a Cash Flow modul, amely teljes pénzügyi áttekintést nyújt. 2026 első negyedévében indul a GO alkalmazás, amely a front office vezetők legfontosabb adatait mobilra hozza, és közben megjelenik a Data Analytics modul is, fejlett adatvizualizációs és riportfunkciókkal.

„A 4.0 nyilvános béta verziója 2026 januárjától lesz elérhető.” – emelte ki.


Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest és a Leon Hotel & Lounge élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest és a Leon Hotel & Lounge élén 

Jocskov Miklós vette át 2026 júniusának közepétől a Hotel Clark Budapest és a Leon Hotel & Lounge igazgatói feladatát.
NAV: kalapács alatt a Salgótarjánhoz közeli erdei hotel

NAV: kalapács alatt a Salgótarjánhoz közeli erdei hotel 

A 37 szobás erdei turisztikai központra augusztus 10-től tehetnek ajánlatot az érdeklődők.
Málta bekeményít az illegális szálláskiadással szemben

Málta bekeményít az illegális szálláskiadással szemben 

Málta szigorít az engedély nélkül működő rövid távú szálláskiadókkal szemben.
Tokajban életre kel Dél-Amerika

Tokajban életre kel Dél-Amerika 

Egy mentett lajhár, inka legendák és az Amazonas különleges hangulata – új fejezet a Minaro Hotel történetében.
A foci-vb szállodai gyorsmérlege Amerikában

A foci-vb szállodai gyorsmérlege Amerikában 

Rekordbevétel, vegyes foglaltság és sok-sok tanulság.
Sorra vonulnak ki a spanyol hotelláncok Kubából

Sorra vonulnak ki a spanyol hotelláncok Kubából 

Az amerikai szankciók jogi és pénzügyi akadályok miatt a spanyol Meliá és Iberostar szállodalánc is teljesen kivonul Kubából.
Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél

Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél 

A fejlesztésnek köszönhetően a mesterséges intelligencia a valós árak és szabad kapacitások alapján immár foglalási linket generál a vendégnek közvetlenül a chatablakban.
    Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom

Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom 

Az egykori Zichy Park Hotel új szerepkörben tér vissza a hazai szállodapiacra.
Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken

Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken 

Az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett a turisztikai célú kiadó lakások kínálata a Kanári-szigeteken.
Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait

Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait  

Tavaly magyar kastélyszálloda is elnyerte az előkelő elismerést.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.