Beperelte a hotelt a boxoló

Június 10-én Budapesten csapott volna össze egymással az UBO nehézsúlyú kontinensbajnoki címért Petrányi Zoltán és a korábban Mike Tysont is legyőző brit Danny Williams - írja a profibox.hu.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A találkozó sajnos botrányos közjátékokkal kísérve elmaradt, ugyanis Williams – a saját verziója szerint - a találkozó előtt olyan szerencsétlenül esett el a budapesti szálloda fürdőszobájában, hogy megsérült a szemöldöke, és emiatt közvetlenül a mérkőzés előtt visszalépett a küzdelemtől. A kedélyeket borzolta, hogy a magyar szövetség ringorvosa szerint a sérülést vélhetően önmagának okozta Williams, illetve a vágás mértéke és súlyossága nem indokolta volna a találkozó elhalasztását.

A furcsa és sajnálatos történet azonban még nem ért véget, ugyanis információink szerint Williams egy angol bíróságon beperelte a szállodát, mivel nem csak felületi sérülést, hanem agyrázkódást is szenvedett. Williams állítása szerint emiatt még most sem tud edzeni, és kénytelen volt lemondani a következő összecsapását is, amely miatt komoly anyagi veszteség érte. "Igen, én is hallottam már a dologról, hisz a szálloda igazgatója és a biztosító nyomozója is megkeresett már az ügyben." – válaszolt megkeresésünkre Petrányi Zoltán. "Felháborítónak tartom, hogy a hotelt vádolják a sérülése miatt! A szálloda legjobb lakosztályában lakott egyedül. Lehet, hogy pont ez volt a baj, mert így senki nem tudta megfogni a kezét, amikor kiszállt a fürdőkádból. Nagyon úgy néz ki, hogy Williams átvágott engem. Fel vagyok háborodva, mert én becsületesen készültem a meccsre, de a jelek szerint, Williamsnek eszébe sem jutott bokszolni ellenem." - írja a profibox.hu


Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.