Danubius: mínusz egymilliárd...

A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. 2010-ben 965 millió forint adózás előtti veszteséget könyvelt el, ami több mint kétszerese a 2009-es 407 milliós negatív eredménynek, miközben bevételei egy százalékkal csökkenve 42,921 milliárd forintot tettek ki - írja a Morning.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A társaság által kiadott jelentés rögzíti: az összes működési és egyéb bevétel 2010-ben 1 százalékos csökkenés mellett 42,921 milliárd forint volt. A forint-euró árfolyam változásának, valamint a vulkáni hamu okozta nettó árbevétel kiesésnek együtt jelentős negatív hatása volt a 2010-ben elért árbevételre 2009 azonos időszakához viszonyítva, az euróban kimutatott bevétel viszont meghaladta a tavalyi időszak szintjét - írja a Morning. A nemzetközi számviteli szabvány szerinti konszolidált, nem auditált jelentés szerint a múlt év negyedik negyedévében az adózás előtti eredmény 1,545 milliárd forint mínuszt mutat, szinte azonos a 2009. IV. negyedévi 1,566 milliárd forintos veszteséggel. A szállodacsoport foglaltsága 2010. évben 60 százalékos volt a 2009-es 58,9 százalékkal szemben, ez a harmadik negyedévben elért jelentős felfutásnak köszönhető, amely rendszeresen a csoport legerősebb negyedéve. A társaság magyar szegmensének bevétele 2010. évben 25,2 milliárd forintot tett ki, ami két százalékos csökkenést jelent, főként a szállodai és vendéglátó szolgáltatás visszaesése miatt. Ez a szállodákban és a Gundel étteremben is azért következett be, mert lényegesen kevesebb rendezvényt szerveztek a múlt évben. A szállodák foglaltsága 1,7 százalékponttal, 55,5 százalékról 57,2 százalékra növekedett. Az üzemi eredmény 0,6 milliárd forint veszteséget mutat, összehasonlítva a 2009. évi 0,1 milliárd forint veszteséggel, mivel a bér- és egyéb működési költségeken történő megtakarítás részben ellensúlyozta az alacsonyabb bevétel negatív hatását. (forrás: Morning)


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.