Durva büntetést kapott a Booking.com

2,5 milliárd forintos megabírságot kapott a holland szállásfoglaló cég a GVH-tól.

A Booking.com  tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben azzal, hogy többek között megtévesztően hirdette egyes szálláshelyeit ingyenes lemondási lehetőséggel, valamint agresszív, pszichés nyomással késztett mihamarabbi foglalásra – íolvasható a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleménye a forbes hírportálon. 

A hivatali 2018-ban indított versenyfelügyeleti eljárást a holland szállásfoglaló cég ellen, ezek mentén alakult a bírság is. Egyike ezeknek, hogy a tévéreklámokban gyakran hangoztatott „ingyenes lemondhatóság” a szerv szerint nem minden esetben volt igaz, csak korlátozottan lehetett igénybe venni, „továbbá magasabb árat is fizettek, mint ugyanazért a szállásért „ingyenes lemondás” nélkül, azaz az ingyenesség árát beépítették az érintett szállás díjába”.

Aggályosnak találta a hivatal továbbá, hogy a Booking honlapján és appjában látható szálláshelyek esetében sokszor kapott olyan üzenetet az érdeklődő, hogy az általa nézett szállást mások is nézik, az „nagyon keresett” – a GVH úgy látja, ez a gyakorlat „pszichés nyomásgyakorlásra alkalmas, és megzavarja a fogyasztó döntéshozatali folyamatát”.

A SZÉP Kártya elfogadóhelyek feltüntetését sem találta korrektnek a hivatal. „A fogyasztók ugyanis nem valamennyi, a SZÉP Kártyát elfogadó szálláshely esetében észlelhették azonos módon és helyen e fizetési mód elérhetőségét, ami szintén torzíthatta döntésüket” – írják.

„A GVH – figyelembe véve a vállalkozás jogsértéssel érintett, magyar foglalások utáni jutalékbevételét – 2,5 milliárdos összegű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki. A bírság kiszabása mellett a GVH az első két vizsgált magatartás tekintetében, határidő kitűzésével el is tiltotta a vállalkozást a további jogsértéstől.”

Forrás: forbes.com


Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben

Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben 

Második alkalommal hirdette meg a szálloda egész napos, ingyenes programját május 11-én, szombaton.
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Új szállodai brand érkezik Budapestre

Új szállodai brand érkezik Budapestre 

Ez lesz a nemzetközi márka első magyarországi tagja.
Beszámoló a hazai szállodások tavaszi (59.) közgyűléséről / 2. rész

Beszámoló a hazai szállodások tavaszi (59.) közgyűléséről / 2. rész 

Az MSZÉSZ május 14-én, a Grand Hotel Esztergomban tartott szakmai találkozójának három érdekes előadásáról számolunk be.
Újabb lazulós skybar nyílt a BudaParton

Újabb lazulós skybar nyílt a BudaParton 

Buda legújabb skybarja a Radisson BudaPart tetején várja vendégeit.
Egy híján 60: Esztergomban tartották tavaszi (59.) közgyűlésüket a hazai szállodások

Egy híján 60: Esztergomban tartották tavaszi (59.) közgyűlésüket a hazai szállodások 

Helyszíni beszámoló a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tavaszi közgyűléséről.
így kötelezte el magát a fenntarthatóság mellett az Év zöld szállodája

így kötelezte el magát a fenntarthatóság mellett az Év zöld szállodája 

Hazánk vezető márkái közül többen is kiemelkednek ezen a téren, amikor pedig a különböző szektorból érkező magyar márkák összefognak, akkor születnek az igazán jó megoldások.
Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.