Megnyílt Magyarország első vidéki skywellness-e: a négycsillagos, tökéletes lokációval rendelkező, a GYSEV Zrt. tulajdonában lévő Hotel Sopronban avatták fel és adták át a vendégeknek október 18-án.
„Sopron egyetlen, nagyméretű négycsillagos szállodájaként fontosnak tartjuk, hogy a vendégeinknek nyújtott szolgáltatásunk színvonalában ne csak a szinten tartásra törekedjünk, hanem mindig többet és jobbat biztosítsunk. Emiatt dolgoztunk ki egy rövid - és középtávú fejlesztési stratégiát. 2017-től már két szinten, prémium minőségű szobákkal várjuk vendégeinket. A szálloda megépítésének 35. évfordulójára pedig az országosan is egyedi, panoráma-wellness részlegünk is elkészült” – mondta az avató alkalmával Szarjas Tímea, a Hotel Sopron igazgatója.
Az átadó ünnepségen Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok, önkormányzati képviselő hangsúlyozta: örömmel vették a nagy múltú Hotel Sopron beruházását, hiszen a város minden olyan fejlesztést támogat, amely minőségi előrelépést jelent Sopron turisztikai vonzerejének növelésében.
Mi az, hogy Sky Wellness?
A hotel számtalan kiváló minőségű szolgáltatása mellett eddig nem volt lehetőség wellness rész kialakítására. 2018-ban a GYSEV Zrt. vezetősége elérkezettnek látta az időt, hogy egy januártól októberig tartó beruházás keretében kialakítsa a hotel 3. emeletén a vendégek kényelmét szolgáló új, egyedi elrendezésű, 180°-os üvegpanorámás wellness részlegét.
Igénybe vehető szolgáltatások: városi panorámás jakuzzi, a hegyekre tökéletes kilátást biztosító finn szauna, infraszauna-sókabin kombináció, jégkút, dézsás zuhany, gőzkabin, masszázs, a Szent-Mihály templomra rálátó kondicionáló terem, pihenőtér és kis bár, öltözők és masszázs helyiség. A bárrészből pedig egy kis, nyitott terasz biztosít tökéletes panorámát a hűség városára.
Néhány info a hotelről
A Hotel Sopron 6 km-re az osztrák-magyar határtól, és néhány kilométerre Sopron történelmi belvárosártól – mégis csendes környezetben - található, rendkívül könnyű megközelíthetőséget biztosítva a szállodába érkezők számára. A Tűztoronyra tökéletes kilátással szolgáló hotel 1983-ban épült, így idén lesz 35 éves. Az elmúlt évtizedekben számtalan átalakuláson és újításon esett át, mire elnyerte mai formáját és azokat a modern szolgáltatásokat, amelyekkel télen-nyáron várja a vendégeit: 2009-ben a 100 szobából 20 db került felújításra, 2012-ben a komplett 2. emelet, 2017-ben pedig az 1. emelet, és az 1. és 2. emeleten található folyosók, így 2017 végére a hotel összes szobája és az azokat összekapcsoló folyosó megújult.
2018-ban az eddigi legnagyobb átalakítás folyt a szállodában, ennek legfrissebb eredménye a különleges hangulatú wellness rész a hotel felső szintjén.
Építészeti tervező: Archi.doc Építészeti Kft.
Belsőépítész tervezők: Bakonyi Beáta és Varga Panna
Fotók: Bakonyi Bence
Forrás: Hotel Sopron / Vendég