A 180 szobás egykori SZOT-szálloda a Nemzeti Üdülési Alapítványtól 2004 októberében került – tizenkét másik szállodával együtt – apportként az Arago érdekeltségi körébe tartozó Hunguest Hotel Zrt. birtokába. A felek akkor abban állapodtak meg, hogy az alapítvány a szállodák nyereségéből évente osztalékot kap, ennek elmaradása esetén pedig 416 millió forintos támogatást. A Maronit 2 hónapig üzemeltette új tulajdonosa, s 2005 elején bejelentette, a szállodát gazdaságtalan működés miatt bezárja és eladja. Az ingatlant több mint félmilliárd forintért 2006 végén adták el a Club Siófok Kft.-nek. Az új tulajdonos fejlesztési terveiből források híján végül semmi sem lett, majd 2008 tavaszán az épületet kiürítette. A Club Siófok maga is fizetésképtelen, több mint egymilliárdos, nagyrészt jelzáloggal terhelt banki tartozást halmozott fel, s jelentős köztartozása is van. Felszámolása idén júniusban indult el. (forrás: Napi Gazdaság)
Eladó a soproni Hotel Maroni
Az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Zrt. meghirdette a tavaly december elseje óta felszámolás alatt lévő Hotel Maroni Szállodaipari Kft. soproni Lövérekben lévő szállodáját. A Napi Gazdaság értesülése szerint az ingatlant a hozzá tartozó területtel együtt nettó 1,2 milliárd forintos irányáron kívánják értékesíteni. Az ajánlattételi határidő november 8-án jár le.

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?
Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében
A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője
A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről
Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység
Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje
Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest
A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra
A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.