Elhunyt a hazai építészet meghatározó alakja

Életének 89. évében, január 7-én, vasárnap elhunyt Finta József építész, aki számos hazai és határon túli szállodát is tervezett gazdag életútja során.

A halálhírt közlő Finta Stúdió közleményében azt írják, Finta József az építész szakmát egy legendás modernista generációtól tanulta, majd alkotásai révén vált ő is annak teljes jogú tagjává.A művész soha nem a pillanatnak tervezett, alkotásai időn kívüliek, egész életében a hosszú távon érvényesnek tartott értékeket kutatta.


    

Finta József / Forrás: MTI
Finta József / Forrás: MTI

"Az építészetet komoly játéknak tartotta, melyet gyermeki lélekkel lehet csak művelni. A legutóbbi időkig töretlenül lelkesedett minden új dologért, miközben folyamatosan a maradandót és az időtlent próbálta megtalálni bennük" -

fogalmaznak, hozzátéve: igaz ez életművének egyik legfőbb alkotására, a Finta Stúdióra is.

Életútja   

Finta József 1935. június 12-én született Kolozsváron. 1958-ban az Építőipari- és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát, majd a Lakóterv munkatársa, osztályvezetője, később igazgatóhelyettes-főépítésze volt. Mind Magyarországon, mind külföldön osztatlan elismerést aratott alkotásaival.
Többek között budapesti szállodákat tervezett:

a Duna Intercontinentalt, a Fórumot, a Tavernát, a Novotelt, a Kempinskit, valamint a Kongresszusi Központot és a Nemzetközi Kereskedelmi Központot. Több szállodát épített határainkon túl is, így Pozsonyban, Bécsben és Brnóban (Brünnben) is.

Finta József 1965-ben, 30 évesen kapott először Ybl Miklós-díjat dunaújvárosi munkáiért. 1995-ben önálló irodát nyitott, s azóta tervezte Budapesten a Szabadság téri Bank Centert, a Teve utcai rendőrpalotát, a lágymányosi egyetemi városban a Budapesti Műszaki Egyetem, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (BME-ELTE) informatikai épületét és az 1999 végén átadott WestEnd City Centert. 2002-ben a Városmajor utcai Szív- és Érgyógyászati Központ bővítésében is részt vett. Kevés lakóháza közül kiemelkedik a 2005-ben a Gellérthegyre tervezett, háromszintes épület.
2017-re készült el Szabó Tamás János közreműködésével a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézményei közé tartozó Ludovika Campus kollégium és oktatási tömb, amelyért a tervezők Építőipar Nívódíjat is kaptak.
1985-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-tól rendes tagja, 1992-től tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, 2005-től a Nemzeti Konzultációs Testületnek.
Több építészeti témájú szakkönyvet írt. Budapest, Salgótarján és Belváros-Lipótváros díszpolgára volt. 1965-ben és 1972-ben Ybl Miklós-díjat, 1970-ben állami-díjat, 1993-ban Magyar Művészetért-díjat, 1996-ban Kossuth-díjat, 1997-ben Köztársasági Elnöki Aranyérmet, 2007-ben Prima Primissima-díjat, 2013-ban Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott. A Budapest díszpolgára címet 2009-ben nyerte el.
A Nemzet Művésze díjjal 2014-ben tüntették ki. 2014-ben a Vigadó Galériában szabadkézi rajzaiból rendeztek kiállítást.


MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra

MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels

Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels 

A cseh anyacéggel rendelkező hotellánc új Mamaison szállodája már várja vendégeit Budapest szívében.
15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe

15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe 

Idén 15 éves a Lady in Red program, amely a Kempinski szállodalánc egyik legjellegzetesebb arculati eleme.
Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról

Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról 

Az idei év ötödik hónapjában Magyarországon 987 szálloda üzemelt.
Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel

Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel 

NGM: tovább dübörög a turizmus a hazai szálláshelyeken.
Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben

Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben 

Bemutatkozott az ibis Styles Debrecen Airport Hotel.
KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról

KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról 

Áprilisban a turisztikai szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
Új tulajdonosnál a Budapest Marriott Hotel

Új tulajdonosnál a Budapest Marriott Hotel 

Jó ideje árulták, mostanra megszületett a megállapodás: tulajdonost váltott a Duna-parti ötcsillagos szálloda.
Rangos nemzetközi minősítést zsebelt be a dél-balatoni szálloda

Rangos nemzetközi minősítést zsebelt be a dél-balatoni szálloda 

Elsőként a balatoni házak közül Green Globe-minősítést kapott a Mövenpick BalaLand Resort.
Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.