Eszébe jutott-e valaha, hogy nyaraláskor elcsenje a szálláshely búvárszivattyúját?

Az Év Szállása verseny megbízásából készült kutatásból kiderül, hogy egészen hajmeresztő dolgokat emelnek el az emberek a szálláshelyeken. A búvárszivattyú nem is olyan különleges - tudtuk meg a Szállás.hu-tól.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A vendégek által elkövetett lopás általánosnak mondható a hazai szálláshelyeken, tízből kilenc vendéglátót ért már ilyen jellegű veszteség a szezon során. A szállásadók több mint háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy csupán az esetek maximum 10 százalékában hiányzik valami a vendégek távozása után a szobából. A Szallas.hu által az Év Szállása verseny keretében készített felmérés szerint a deficit jellemzően nem túl jelentős: a vendéglátók közel kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az „elcsomagolt dolgok” miatt keletkezett kár értéke legfeljebb 5000 forint volt egy szobára/apartmanra vetítve az előző szezonban.

A meglovasított holmik listáját a törölközők, evőeszközök és az ágyneműk vezetik, azonban vannak kirívó esetek is: a válaszok alapján a szálláshelyek körülbelül 10 százaléka szenvedett már jelentősebb anyagi kárt, mely a 20 000 forintos értéket is meghaladta. „A nagyobb veszteséget általában a tévékészülékek vagy egyéb műszaki cikkek eltulajdonítása okozza. Egyik partnerünk arról számolt be, hogy az indukciós főzőlapot bontotta ki, majd vitte magával a nála éjszakázó. Az értékesebb tárgyak sorában akadnak még különlegesebbek is: tűnt már el Tiffany-lámpa, Herendi padlóváza, de volt, hogy a felújításhoz előkészített 15 négyzetméternyi laminált padló pótlásáról kellett gondoskodnia a szállásadónak” – ismertette az eredményeket Pálinkás János, a Szallas.hu kreatív vezetője.

A szobákban általában még a képek, festmények és távirányítók nincsenek biztonságban, valamint az otthonról „éppen hiányzó” eszközök. Ahogy ennek kapcsán egy több évtizede a szektorban dolgozó szállodás fogalmazott, ha a vendégnek szüksége van rá, képes az ágyból a rugót is kiszedni. „Persze a szobán kívül is eltűnnek dolgok, a szállásadók beszámolói alapján a kerti felszerelés gyakori célpont: függőágyat, öntöttvas kerti padot, szalonnasütéshez használt ülőtuskót, faszenet és tűzifát is csentek már el” – mondta a Szallas.hu kreatív vezetője.

A szálláshelyek túlnyomó többsége tudomásul veszi a jelenséget, nem szólítják fel a vendéget az eltulajdonított ingóság visszaszolgáltatására. „A házigazdák szerint a szolgáltatásuk ezzel jár, költségként leírják a veszteséget” – tette hozzá Pálinkás János. A nagy értékű rongálás vagy lopás ugyanakkor akár feljelentést is vonhat maga után, de a turisták beismerés helyett jellemzően tagadnak, ha távozásukkor rajtakapják őket. Az enyveskezű utasoknak csupán egyharmada ismeri be tettét, közülük többen inkább visszaküldik az eltulajdonított tárgyat, és csak kisebb hányaduk ajánlja fel, hogy megtéríti az okozott kárt. Ennek ellenére csak minden 5. szállásadó vezet feketelistát azokról, akik korábban megkárosították, s a jövőben már nem látják őket szívesen.

És egy kis szörnyülködni való, hogy mi mindennek kel lába:

     15m2 WPC padló

•    4-5 mázsa tűzifa

•    szállástulajdonos télikabátja, csizmája

•    állófogas

•    állólámpa

•    búvárszivattyú

•    elemek a távirányítóból, faliórából

•    fűnyíró

•    indukciós főzőlap

•    hűtőgép

•    kondigép

•    kosárpalánk

•    leander, kerti virágok (kiásták)

•    létra

•    mennyezeti tükörgömb

•    mobilklíma

•    műholdas adó-vevőegység

•    napozóágy

•    perzsa macska

•    porszívó

•    puff

•    szőnyeg

•    televízió

•    tésztakészítő gép

•    WC-kefe

•    WC-tartály

•    WC-ülőke aljáról a műanyag csavarok


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.