A sanghajiak között kisebb megrökönyödést okozott a bejelentés, amely szerint egy 100 méter mély, 240 méter hosszú és 160 méter széles medencét szemeltek ki a kelet-kínai metropolisz első földalatti szállodájának. A terveket látva azonban megnyugodtak a kedélyek, a lakosok tetszését is elnyerő hotelkomplexum modern, de visszafogott, és a környező tájba is beleillik.
A 600 millió jüan (21 milliárd forintnyi) befektetéssel legkésőbb 2015 elejére elkészülő épületet a dubaji Burdzs al-Arab hétcsillagos szállodával híressé vált brit WS Atkins cég tervezte az InterContinental Hotelcsoport felkérésére. A szálloda a Tienma hegység lábánál épül; 19 emeletéből 16 a föld alatt kap majd helyet, és a különlegességek sorát egy, a hotel alatt húzódó, 10 méter magas akvárium, illetve víz alatti étterem is bővíti. A komplexum ezer fős konferenciatermet, vízi sportokra specializálódott szabadidőközpontot és számos vendéglátóegységet is magában foglal.
A szálloda tervezésében fontos szerepet kapott a környezettudatosság, erre a geotermikus energiatermelés és fűtési rendszer, illetve a zöld tetőteraszok is példát szolgáltatnak. A hotel az aktív pihenést előnyben részesítők számára is kiváló célpont lehet: a tervek közt egy extrémsportokat, így sziklamászást, bungee jumpingot is kínáló centrum kiépítése is szerepel.
A szobaárakról egyelőre annyit tudni, hogy a város hasonló kategóriájú, ötcsillagos szállodáinál mintegy kétszer drágábbak lesznek. (MTI)
Földalatti luxushotel Sanghajban
(MTI) - A földalatti luxushotel épül Sanghajban, méghozzá a város központjától 45 kilométerre, egy korábban kőfejtőként szolgáló gödörben.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél
Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját
Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról
A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre
A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában
Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része
Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.