Gulágból turistaparadicsom: fejlesztések Romániában

Egy francia üzletember fogta magát, és a Duna deltájában található, egykor munkatábornak otthont adó kisfaluban, Peripravaban szállodát épített a kalandokra vágyó külföldi turisták számára - írja a Pénzcentrum.

Elsőre talán morbid ötletnek tűnik egy olyan helyet pihenőövezetté alakítani, ahol néhány évtizeddel ezelőtt még emberek százait dolgoztatták halálra, de talán a festői szépség tájról nem feltétlenül az ott megesett szörnyűségek jutnak majd a látogatók eszébe. A Duna deltájában, a romániai Dobrudzsa tartományban található, mára elfeledett település, Periprava az utolsó falu a Duna mentén, amit a hajósok elhagynak, mielőtt a Fekete-tengert elérnék. Nincs itt azonban több néhány tucat lepukkant, lipovánok lakta parasztháznál, de a falu határától 3 kilométerre már egy hotelt talál a járókelő, a Last Border Hotelt, amiről első ránézésre senki nem gondolná, hogy az, ami. A francia tulajdonos ugyanis kívülről szinte hozzá sem nyúlt az épülethez, belépve azonban négy csillagos szállodának megfelelő színvonallal találkozik a vendég. Azegykori munkatábor helyén létesült pihenőhelyre elsősorban sporthorgászokat, ornitológusokat, és kalandéhes turistákat várnak, abban a reményben, hogy fellendítik a természeti szépségekben gazdag vidék turizmusát. A helynek, illetve az ott megfordulóknak rossz szájízt kölcsönözhet a gondolat, hogy a szállodai szobák helyén, egészen 1977-ig a Peripravai Munkatábor parancsnoka lakott. Periprava hallattán egykor a sztálini Romániában sokan összerezzentek, hiszen több száz rendszer-ellenest - legyen az csupán rémhírterjesztő, nyugati rádiót hallgató, külföldi könytárat látogató, vagy egyházi személy - deportáltak ide, és dolgoztattak halálra többek között a Duna-Fekete-tenger csatorna építése közben. A francia Sylvain Remetter, aki hosszú évek óta a falu legszélső házában lakik, és a Dunához jár strandolni, egyszer csak gondolt egyet, és kitalálta, hogy a volt munkatábor elhagyott épületeit szállodaként is lehetne hasznosítani, ezzel pedig felrázhatja évtizedek óta tartó álmából a települést. Szerinte az emberek hajlandóak fizetni az itt elérhető szórakozásért, kikapcsolódásért, még ha óriás harcsákat, azok túlhalászása miatt már nem is foghatnak, pontyot, csukát még igen, és közben még pelikán-csapatokkal is találkozhatnak. Az első vendégek októberben érkeztek, a téli időszak "szezonon kívülinek" számít, főként ha befagy a Duna, azonban Remetter bízik benne, hogy tavasszal felkapottá válik a hely, különösen azért, mert már hitelezői is kezdenek türelmetlenné válni a projekt sikerére várva.

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.