Húszemeletes toronyház épül a balatoni volt pártüdülőben

Lakóparkot épít a Club Aliga új tulajdonosa a Balaton partján, a tervek között egy húszemeletes toronyház is szerepel. A Balatonaliga Üdülőközössége Egyesület aggódik, hogy elbír-e a terület tízezer lakót. A polgármester szerint felesleges az aggodalom.

Rendkívüli közgyűlést tart vasárnap Balatonvilágoson a Balatonaliga Üdülőközössége Egyesület (BÜE), amely szerint a Club Aliga készülő beruházásának aggasztó jelei vannak – tájékoztatta a Magyar Hírlapot Veres Lászlóné, a BÜE tiszteletbeli elnöke. Az egyesület emlékeztetett rá, hogy a Club Aliga új tulajdonosa, az izraeli hátterű SBI-csoport januárban mutatta be a nyilvánosságnak a terület beépítési látványtervét. Abból még nem derült ki, hogy valójában egy nagy lakópark építését tervezik. Az egyesület ezt azért tartja aggályosnak, mert a területet a leendő lakóközösség sorompóval akár el is zárhatja a helybeliek és az üdülők elől, kiszorítva ezzel sokakat a Balaton partjának használatából.

Cseh József, a BÜE elnöke kifejtette: egyesületük ígéreteket ugyan kapott a part szabad megközelítésére, de garanciát nem. Nyugodtak pedig csak akkor lennének, ha a helyi önkormányzat élne elővásárlási jogával, és így az Aliga I. területén egy harminc méter széles parti sáv, a kikötő előtt egy park és három közút az önkormányzat tulajdonába kerülne, s azokat szabadon használhatnák. Cseh József elmondta, sok információval azért nem rendelkeznek, mert a magyar nyelvű beépítési koncepciót – a polgármesteri ígéret ellenére – még nem véleményezhették. Az elnök szerint a terveken egy zsúfolt nagyvárost vizionálnak négy-nyolc szintes épületekkel és egy húszemeletes toronyházzal. Ha megvalósul a monumentális beruházás, akkor az állandó lakosok és üdülőtulajdonosok száma több mint tízezerrel nő.

Fekete Barnabás, Balatonvilágos polgármestere – közigazgatásilag e településhez tartozik Aliga – lapunknak azt mondta, azért nem láthatta az egyesület a részletes rendezési tervet, mert még készül, s várhatóan jövő szeptemberre lesz végleges. Közölte, a terület tulajdonosa senkit sem akar megfosztani a parthoz való lejutástól. Megerősítette, hogy a lakóparkban valóban lesz egy karcsú toronyépület, amely tájékozódási pontként emelkedik majd ki a partszakaszból. Hangsúlyozta, módosult a Balaton-törvény, kikerült belőle az önkormányzat elővásárlási joga. Ám Fekete Barnabás szerint a befektető támogatja az önkormányzat vásárlási terveit. (Magyar Hírlap)


Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban

Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban 

Az InterContinental Budapesthez új értékesítési és marketingigazgató érkezett.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.