Időben reagált a válságra a győri Kálvária Hotel

A gazdasági válság arra sarkallta a győri Kálvária Hotel és a vele közös Carmen étterem vezetését, hogy áttekintsék gazdálkodásukat: a beosztásokat átszervezték, jobban odafigyelnek a beszerzésekre.

A beszállítóik 60 százaléka győri cég lett, mert a jó minőséget kis távolságról hozatni takarékosabb megoldás, vélik. A többi beszállító 20 százaléka Győr-Moson-Sopron megyei, a fennmaradó 20 százalék Bécs és Budapest közt oszlik meg. A ritka, vagy nagyon extra nyersanyagokat a séf Ausztriából vásárolja meg. A Carmenben az év első kilenc hónapjában alig tapasztalnak visszaesést a tavalyi forgalomhoz képest, az év utolsó 3 hónapja pedig minden eddiginél erősebbnek ígérkezik, mondta Jankó Ernő, az étterem vezetője.

A hotel magas forgalma pedig mindössze 0,2 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest. A hazai idegenforgalomi eredmények átlagosan 12 százalékos visszaesése mellett ez kiváló eredmény. A sikert annak köszönhetik, hogy gyorsan és hatékonyan reagáltak a gazdaság változásaira, és a meglévő külföldi vendégkör mellett nyitottak a hazai vendégek felé. A belföldi vendéget különleges ajánlatokkal csábították, törzsvendégeiket személyre szabott ajánlatokkal és művészeti rendezvényekkel várják vissza.

A Kálvária Hotelt különben a győri Solydent Fogászati Rendelő tulajdonosai eleinte a fogászati kezelésre érkező vendégek elszállásolására nyitották 1998-ban. A vendégkör gyors növekedése a dentál turizmus mellett és hagyományos turizmussal való kibővülése a tulajdonosokat további fejlesztésekre ösztönözte. Megalapították például a Carmen Díjat, amely a művészek és a művészetkedvelők közti kapocs, és amelyet minden év végén a Győri Balett társulatának egyik tagja vehet át. (Társlapunk, a Vendég & Hotel online)


Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.