Kemény új év előtt a belvárosi szállodák

A Népszabadság információi szerint az V. kerület valószínűleg drasztikus építményadó-emelésse sújtja az V. kerületi szállodákat, ráadásul januártól saját kézbe veszi az idegenforgalmi adó kivetését is.

Az amúgy is válságban lévő belvárosi szállodákkal fizettetné meg az eddigi idegenforgalmi fejlesztéseinke egy részét az V. kerület. A Népszabadság szerint erre enged következtetni a Belváros önkormányzatánakjövő évi költségvetési koncepciója, amelyik két jelentős tételből tenne szert több százmillió forintos többletvbevételre. Egy felől drasztikus, 10-25 százalékos építményadó-emelést helyez kilátásba, nagyobb mértékben a szállodáknál. Másfelől januártól - élve a helyi adókról szóló törvénymódosítás adta újbóli lehetőségel - maga vetné ki és maga maximalizálná az idegenforgalmi adót (ifa) 3-ról 4 százalékra - írja a lap.

A Magyar Szállodaszövetséget még nem értesítette terveiről Belváros-Lipótváros önkormányzata. A kerület a Népszabadságnak azt a tájékoztatást adta, hogy a polgármester vagy illetékes helyettese december 10-15. között szeretne tárgyalóasztalhoz ülni a szakmai szervezettel. Ám Rogán Antal polgármester szerint, mivel Budapest jelentősebb szállodái a kerületben vannak, az idegenforgalom komoly többletterhet ró a városrészre. Ezért indokolt, hogy az ifát maguk vessék ki és helyben tartsák az abból befolyó összeget.

A szállodaszövetség elnöke, Erdei János a Népszabadságnak elmondta: a budapesti hotelipar forgalmát, bevételeit tekintve már most komoly lemaradásban van Bécshez, Prágához képest, de saját 2006-os eredményeihez képest is. Ezért az adóteher növelése "egy újabb késdöfés lenne a haldoklóba" - fogalmazott.

A november 18-án elfogadott adómértékek még változhatnak, függően a tárgyalásoktól - írja a lap. (forrás: Népszabadság / Hírszerző)


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.