Közép- és Kelet-Európában Budapest nem javított

17, 5 százalékot zuhanva 55, 7 százalékra esett a budapesti szállodák telítettsége 2009 nyarán 2008-hoz képest, és mindössze az áfa kulcs csökkentése jelentett pozitív fejleményt a magyar fővárosban. - derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb, közép-kelet-európai szállodapiacról szóló elemzéséből.

Budapest

A szállodák foglaltsága és az napi átlagos szobaár (Average Daily Rate, ADR) idén is követte a hagyományos szezonalitást: a magyar főváros hoteljei májusban voltak a legtelítettebbek és a legmagasabb a szobaár júniusban volt. Mindkét mutató jelentősen alulmúlta a korábbi évek szintjeit. A foglaltság és a szobaár 2009 júliusában alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A foglaltság 55, 7 százalékot tett ki, ez 17, 5 százalékkal kevesebb a 2008-as adatnál. Az átlagos napi szobaár Budapesten 75, 76 euró volt, amely 1, 8 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi árnál. A szobaár relatíve kis csökkenése júliusban visszavezethető a csúcsidőszakra és a forint elmúlt időszakban bekövetkezett erősödésére. Forintban a szobaár júliusban 15, 47 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál és 20712 forintot tett ki. A szállodaipar egyetlen pozitív fejleménye/eseménye az ÁFA 25 százalékról 18 százalékra való csökkentése volt az elmúlt hét hónapban.

Budapest vs. Prága és Bécs

A budapesti szállodák foglaltsági trendje követte Prága és Bécs teljesítményét 2009 első hét hónapjában, ám júniustól/júliustól Budapest hoteljei képtelen voltak növelni a foglaltságot, szemben Prágával és Béccsel, ahol ez sikerült. 2009 júliusában az átlagos prágai szobaár 68 euró alá esett, szemben a 75, 76 eurós budapesti szinttel. Utoljára 2008 augusztusában volt drágább Budapest Prágánál. Budapest Prága Bécs 2009 július változás (év/év, %) 2009 július változás (év/év, %) 2009 július változás (év/év, %) foglaltság (%) 55, 7% -17, 5% 66, 8% -4.1% 73% -2, 2% napi szobaár (€) €75, 76 -1, 8% €67.29 -21.6% €92.49 -3, 4% (CBRE/STR Global)

Közép- és Kelet-Európa nagyvárosai, 2009

A CB Richard Ellis által vizsgált városok közül Bécs szenvedte el a legkisebb év/év alapú visszaesést. Az osztrák fővárost Varsó és Prága követi. Pozsonyban volt a legjelentősebb csökkenés az idén, a foglaltság 27, 5 százalékkal maradt alatta a tavalyi szintnek. A foglaltság visszaesése régió-szerte továbbra is a beutazók csökkenő számának és a visszafogott üzleti utaknak tudható be. 2009 harmadik negyedévében a mutatók valószínűleg jelzik majd, hogy elértük-e a mélypontot, hiszen az ősz hagyományosan a konferencia és üzleti utak időszaka.

Budapesti fejlesztések

A korai tervezés szakaszában álló projektek közül azokat, amelyek finanszírozási nehézségekkel találták szembe magukat, elhalasztják, félreteszik és mást ajánlanak a piacnak. Budapest szállodaállománya az utóbbi hónapokban az 54 szobás IV. kerületi Actor Business Hotellel és a 160 szobás Expo Congress Hotellel gyarapodott. A 110 szobás President Hotel a tervek szerint 2009 októberében nyitja meg kapuját az V. kerületben. A First Site Hotel és a Mariott Courtyard megnyitása nem várható 2010 előtt, és a régóta várt Baglioni Hotel, továbbá a Rácz Thermal Spa átadásával sem számolnak 2010 első féléve előtt. (épülettár.hu)


MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.