A belváros szívében három éve Starlight Suiten Hotel néven megnyitott ház tulajdonosai nem voltak elégedettek a korábbi osztrák üzemeltető tevékenységével és februártól Páldi Y. Györgyre bízták a ház vezetését. A Kenyában 15 évet élt, nagy szállodaláncok kötelékében tapasztalatokat szerzett és a Skal Magyarország elnökeként is ismert szakember az eseményen a Napi Turizmus munkatársának elmondta, március végére reményeik szerint sikerül megduplázniuk a 42 szobás ház foglaltságát a korábbi üzemeltető eredményeihez képest. Az átvétel óta komoly ráfordítást igénylő átalakításokra került sor a házban: a lobby központi helyre került, a reggeliző mellett egy bárt alakítottak ki, a tetőszinten egy 40 fős befogadóképességű konferenciaterem kapott helyet, az alagsorban fitness termet hoztak létre, és a szauna mellett hamarosan beüzemelik az új pezsgőfürdőt. A szobák, amelyek különlegessége az 50 négyzetméteres tágas alapterület és a minikonyha, a közeljövőben új, letisztultabb megjelenésű ágyazást és drapériákat kapnak. A mintaszoba már megtekinthető. A szálloda igazgatója a változatos reggeli mellett elmondta, hogy egyre több országból érkeznek vendégeik, Ázsiát jelenleg dél-koreaiak képviselik. A legtöbb foglalást nemzetközi gyűjtőportálokról kapják. Főként egyéni szabadidős és üzleti vendégeik vannak, de a kisebb (10-15 fős) csoportokat is szívesen látják. Páldi szerint nagyon éles verseny alakult ki a több mint egy tucat belvárosi butikszálloda között. Úgy véli azonban, a Regency számára előnyt hozhat a központi fekvés, a jó megközelíthetőség a közösségi közlekedési eszközökkel, valamint a szobák rendhagyóan nagy mérete. (Turizmus Online)
Ladies Breakfast a Regency Suites Hotel Budapestben
Hagyományteremtő céllal rendszeresen villásreggelire invitálja a turisztikai szakmai, valamint a hazai üzleti élet hölgyszereplőit a Madách téren február 1-je óta Regency Suites Hotel Budapestként üzemelő szálloda igazgatója, hogy a résztvevők öregbíthessék a ház hírnevét.

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen
A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén
Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly
Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál
A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra
Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke
Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén
Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen
Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.

Boeingből luxushotel
Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.