Luxusstrand lesz az aligai pártüdülőből

Együttműködési megállapodást írt alá Fekete Barnabás balatonvilágosi polgármester a Club Aliga új tulajdonosának, a Pro-Mot Hungária Kft-nek a képviselőjével, Zvi Frankkal - adta hírül a sonline.hu..

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Zvi Frank a ceremónia után azt hangsúlyozta, hogy bár eddig a fejlesztés előkészítése vontatottan haladt, ez a szimbolikus gesztus felgyorsíthatja a folyamatot.

Fekete Barnabás világosi polgármester tájékoztatója szerint az izraeli hátterű kft. tíz-tizenöt éven belül 75 milliárd forintos fejlesztést valósít meg a hajdani pártüdülő területén. Fekete emlékeztetett rá: egy évtizede még télen-nyáron fogadta a vendégeket az üdülőkomplexum, háromszáz főnek adott munkát és jelentős adóbevételt hozott a településnek. Ma azonban csak romlik és romlik az épületek állaga, sürgető, hogy történjék végre valami.

A sonline.hu szerint a polgármester hozzátette: megnyugodhatnak a helyiek és az üdülőtulajdonosok, a Club Aligában a nagyszabású fejlesztés után is lesz lehetőségük a Balaton megközelítésére, ingyenes fürdőzésre. Ennek érdekében több tüntetést is tartott a helyi üdülőközösség az elmúlt évtizedekben. Balatonvilágos az a tóparti település, melynek nincs szabad balatoni partszakasza, annak idején minden centijét elfoglalta a pártüdülő, ahol gyakori vendég volt Kádár János, különálló villája is volt neki, s egy ízben Fidel Castrót is vendégül látta.

A sonline.hu ugyanakkor emlékeztet rá, hogy tavaly szeptemberben ugyanakkor arról írtunk: feljelentés nyomán hűtlen kezelés gyanújával a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálatot indított a Club Aliga privatizációjával kapcsolatban. (forrás: sonline.hu)


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.