Lyon, a profi

Március 10–12. között egy elegáns, eredetileg Franciaországból indult és immár nemzetközi méretűvé nőtt, a szállodai, vendéglátói és élelmiszeripari szegmenst megcélzó és bemutató szakkiállítás érkezik – Közép- Európában elsőként – a budapesti Hungexpóra. A hazájában kétévente megrendezésre kerülő szakmai bemutatót remélhetőleg nemcsak idén tavasszal, hanem két év múlva ismét hazánkban köszönthetjük.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

HONNAN INDULT, ÉS MI EZ A KIÁLLÍTÁS TULAJDONKÉPPEN?

A SIRHA indulásának kezdete 1983; ekkor jött létre a Labo des Pattissiers (Cukrászmesterek Szövetsége), amely Lyonban látta vendégül a szakma legjelesebb képviselőit. 1987-ben ugyanitt, a rendezvényen tartották először a lyoni sztárszakács, Paul Bocuse által megálmodott és létrehozott Bocuse d’Or döntőjét, amelyet kétévente azóta is mindig ugyanitt rendeznek. 1989- ben pedig ugyanitt került sor a cukrászok világversenyére – ekkorra már a lyoni SIRHA Európa egyik legnívósabb szakkiállításává nőtte ki magát. Célközönsége a szállodai, vendéglátói és élelmiszeripari szegmens. Az immár brandként számon tartott SIRHA márkanévvel Lyonon kívül Genfben, Sanghajban, Moszkvában, valamint Isztambulban is találkozhatunk. 2013-ban ünnepelte harmincadik születésnapját a SIRHA Lyon. Ez idő alatt az innováció első számú képviselővé vált az élelmiszer-kereskedelemben és a szállodaiparban. A szakkiállítás célkitűzése, hogy megoldásokat és motivációt mutasson a Horeca-, valamint az FMCG-szektor szereplői számára.

AKI EGY ILYEN RENDEZVÉNYRE ELLÁTOGAT, MILYEN KIÁLLÍTÓKKAL TALÁLKOZHAT?

A SIRHA-kiállítók fő profilja a világon minden ilyen típusú rendezvényen a következő:

• Élelmiszer-csomagolás, logisztika
• Élelmiszeripar, élelmiszer-ipari gépek
• Étterem- és szállodaberendezések, -felszerelések, -textíliák
• Gasztronómiai trendek
• Higénia,karbantartás,biztonságtechnika
• Hűtőgépek, konyhagépek, konyhai felszerelések, terítékek
• Italok, italgyártó berendezések
• Kávéházi és bárberendezések, -felszerelések
• Munkaruházat, munkavédelem
•Nyersanyagok, alap- és adalékanyagok
• Sütőipar, cukrászipar, sütőipari és cukrászipari gépek
• Szaklapok, szakmai szövetségek
• Szolgáltatások (például IT, leasing, oktatás, marketing)
• Üzletberendezés, pénztárgépek

A LEGUTÓBBI LYONI SIRHA RENDEZVÉNYRŐL ISMERTEK-E ADATOK?

2013-ban rendeztek Lyonban legutóbb SIRHA-t (2015-ben lesz a következő), ahol 2980 kiállító (21 százalékuk külföldről érkezett) vett részt, és 185 ezren (14 százalékkal többen, mint két évvel azelőtt) tekintették meg a rendezvényt. Közülük több mint 23 ezren érkeztek a világ 138 országából. 78 országból közel 19 ezer séf volt jelen a napi több mint 1500 szakmai bemutatón. 2013- ban Olaszország volt a kiállítás díszvendége. A mediterrán ország 150 olasz vállalkozással képviseltette magát a nemzetközi kiállításon. A 2013-as kiállításon 631 új terméket mutattak be, amelyek közül 233 európai és világpremiernek számított! 800 francia és külföldi újságíró tudósított a franciaországi szakkiállításról. A rendezvényen 17 díjátadó rendezvényre került sor, amelyeken 46 győztest jutalmaztak a 345 résztvevőből. A kiállítók 14 tonnányi élelmiszert ajánlottak fel jótékonysági akcióként a különböző segélyszervezeteknek. A SIRHA weboldalán a következő információkat találjuk: 5,5 millió oldalletöltést könyvelhetett el a kiállítás hivatalos weboldala egy év leforgása alatt. Az online médiában való sikeres jelenlétet bizonyítja a hatezer Facebook-követő és a nyolcezer letöltést elérő, okostelefonokra kifejlesztett speciális SIRHA-applikáció.

A MAGYAROK TAVALYI BOCUSE D’OR-SZEREPLÉSÉRŐL MI TUDHATÓ?

A házigazda franciák, miután megnyerték a cukrász-világbajnokság döntőjét, immár hetedszer diadalmaskodtak a nagy presztízsű Bocuse d’Or szakács-világversenyen is, Thibaut Ruggerinek köszönhetően. Több korábbi sikertelen próbálkozás után, 2013-ban jutott be először magyar séf a Bocuse d’Or nemzetközi döntőjébe – és ez óriási sikernek számít. Széll Tamás (Onyx Étterem, Budapest) a döntőbe jutott 24 szakács közül izgalmas versenyen az előkelő 10. helyen végzett.

VOLT-E OLYAN RENDEZVÉNY A BOCUSE D’ORON KÍVÜL TAVALY, AMELY SZINTÉN NAGY VISSZHANGOT VÁLTOTT KI?

Igen, ez ún. SIRHA World Cuisine Summit nemzetközi konferencia volt, amelyet most első alkalommal rendeztek meg 700 meghívott részvételével. A konferencia tiszteletbeli elnökségét Paul Bocuse töltötte be, aki idős kora és betegsége miatt nem tudott végig jelen lenni a rendezvényen, de azért el-ellátogatott oda Guillaume Garot francia mezőgazdasági miniszter társaságában. A konferencián Michelin-csillagos séfek hada (Joel Robouchon, Jean-Francois Piege, Yannick Alleno, Alex Atala stb.), multinacionális vállalatok vezérigazgatói (METRO, McDonald’s, McCain, Danone stb.), a világ vezető politikusai (például Christine Lagarde az IMF képviseletében), továbbá sztárépítészek és designerek (például Philippe Strack) azért találkoztak, hogy javaslataikkal jobbá tegyék a globális élelmezési szolgáltató szektort.


Egy győri hotel nemcsak vendégeket fogad

Egy győri hotel nemcsak vendégeket fogad 

A most induló Kortárs Galéria nyitókiállítása július 15-től látogatható.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja

Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja 

Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.