Budapest új, 102 szobás luxusszállodáját az Erzsébet híd pesti hídfőjénél lévő Klotild Palotában jordán üzletemberek cége, a Mellow Mood Group alakította ki. A társaság tulajdonosait - a magyar szállodafejlesztés érdekében végzett elévülhetetlen érdemeik elismeréseként - a napokban Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki.
A megnyitó ünnepségen Orbán Viktor arról beszélt, kormánya nagyon fontosnak tartja, hogy nyisson az arab világ felé. A Jordániához fűződő kapcsolatokra kitérve a kiemelt partneri státusz mellett hangsúlyozta azt is, hogy a királyság stratégiai szerepet játszik a közel-keleti biztonsági folyamatokban.
Örömtelinek nevezte továbbá, hogy a jordán szállodaipari befektetők a magyar hagyományokat, a helyieket tisztelő emberek, akik hangsúlyt helyeznek arra, hogy magyaroknak adjanak munkalehetőséget. Ebből jól látszik - és az arabok ezt értik, ezért is működhet az együttműködés köztük és a magyarok között -, hogy "még a profit sem esik jól igazából, ha nincs benne valami barátság, valami lélek" - tette hozzá a kormányfő. Megjegyezte, mindig örül annak, ha azt látja, hogy Magyarországon a gazdaság nemcsak a magyaroknak, hanem a külföldieknek is kínál lehetőséget.
A miniszterelnök szerint a Klotild Palota újjáépítése visszahozhatja a kommunizmus előtti, nagyvonalú Budapest hangulatát. "Ez a beruházás Budapest számára talán a régi nagy fényt és időszakot idéző, sikereket jelentő új korszak megnyitása" is - mondta.
Jordánia tiszteletbeli konzulja, Zaid Naffa köszöntőjében - emlékeztetve, hogy a Jordán Hásimita Királyság éppen ezen a napon ünnepli függetlenségének 66. évfordulóját, és tolmácsolva a jordán király üdvözletét - arról beszélt, hogy Jordánia is komoly stratégiai partnerként tekint Magyarországra, ahová egyre több befektető és turista érkezik az arab világból. Szerinte ez annak köszönhető, hogy a magyar kormány nyitott az arab világ felé. Megjegyezte, az idén Budapesten öt szállodanyitás várható, hármat a Mellow Mood Group üzemeltet majd.
A csütörtöki eseményen részt vett mások mellett Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, Schmitt Pál volt államfő és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek is.
A Mellow Mood Group jelenleg egy tucat szállodát üzemeltet Budapesten. (MTI Fotó: Kollányi Péter)
Megnyílt a Buddha-Bar Hotel Klotild Palace
(MTI) - Jordánia kiemelten fontos partnere Magyarországnak a Közel-Keleten - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a fővárosi Buddha-Bar Hotel Klotild Palace ünnepélyes megnyitóján.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél
Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját
Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról
A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre
A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában
Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része
Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.