Mennyi az annyi?

2011. február 7-én a KSH publikálta a kereskedelmi szálláshelyek 2010. évi forgalmára vonatkozó adatokat. A közlemény szerint „A vendégforgalom összességében lényegében a 2004. évinek felelt meg.” Ez alapján több sajtóorgánumban is olyan címmel közöltek írásokat, mint „2010. még a válság éve volt”, vagy „Hat évvel ezelőtti szinten a turizmus”. A Magyar Turizmus Zrt. az alábbi rövid reagálással szeretné a képet árnyalni:

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kereskedelmi szálláshelyek összes vendégéjszakaszáma 2010-ben a KSH előzetes adatai szerint 19 031 ezer volt, 2004-ben pedig valóban kb. ugyanennyi, 18 899 483. A növekvő tendencia 2008-ban, a válság évében torpant meg, 2009-ben pedig elmélyült a válság, és ezzel párhuzamosan tovább csökkent a forgalom. 2010-ben ismét pozitív változásoknak lehettünk tanúi: az összes vendégéjszakaszám 1,5%-kal, ezen belül a külföldi vendégéjszakák száma 1,4%-kal, a belföldi vendégéjszakák száma 1,6%-kal volt magasabb, mint 2009-ben.

A külföldi vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken 2010-ben 4,8%-kal bővült, miközben a nemzetközi turistaérkezések száma Európában 3,2%-kal, Közép- és Kelet-Európában pedig átlagosan 4,2%-kal emelkedett a Turisztikai Világszervezet World Tourism Barometer (előzetes) jelentése szerint.

A teljes vendégforgalom 73,1%-t adó szállodák összes vendégéjszakaszáma 2010-ben, az előzetes adatok szerint 13 904 ezer volt, 6,0%-kal több, mint 2009-ben. Ez körülbelül a 2006. évi szintnek felel meg. A szállodákban csak 2009-ben, egyetlen évben jelentkezett a válság következtében visszaesés.

Hasonlóan tehát a legtöbb európai ország eredményeihez, a magyarországi turizmus teljesítménye is kezdi megközelíteni a 2008. évi, válság előtti szintet. (forrás: Magyar Turizmus Zrt.)


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.