Nagy Britannia legdrágább szállodái

A szigetország legdrágább szállodái a várakozásokkal ellentétben nem Londonban vannak. Van egy másik város, ahol a szobaárak 2008 harmadik negyedévében 13 százalékkal nőttek, és ezzel az első helyre ugrott.

Az átlagos szobaár 142 fontra nőtt a tavalyi 126 fontról, és ezzel Bath lett az a város, ahol Nagy Britannia legdrágább szállodái találhatók – derül ki a hotles.com Hotel Prize Indexe. Eközben az ágazat egészében 4 százalékkal, Londonban pedig 3 százalékkal esett az átlagos szobaár, ami a fővárosban 116 font/éjszaka. Leslie Redwood, az egyik bath-i szálloda tulajdonosa azt tette hozzá: „Még mindig Bath az a hely, ahol Londonon kívül érdemes megszállni. Bárhol máshol jónak számít a 75 százalékos foglaltság is, de itt csak a 85 százalék a jó. Kedvezőbb helyzetben vagyunk a többieknél, mert ebben a helyzetben ér minket a recesszió” A Hotels.com worldwide elnöke, David Roche azt mondta, hogy Bath várhatóan hosszú ideig megőrzi helyét a lista élén, mivel a látogatók száma magas, és egy sor luxushotel áll rendelkezésükre. (www.hotelsmag.com)

Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka

Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka 

Az ötcsillagos Dorothea Hotel Budapestben vehettünk részt január 30-án egy olyan szakmai látogatáson, ahol a Danubius Hotels beszerzési, tervezési, műszaki szakemberei tekintették meg a JAB meghívására házat.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.