Ötcsillagos szállodává alakítják a Krúdy Vigadót Nyíregyházán

Több mint másfél milliárd forint értékű szállodai és szórakoztatóközponti befektetést valósít meg a Révész cégcsoport a Nyíregyházához tartozó üdülőhelyen, Sóstógyógyfürdőn - jelentette be Révész Bálint alapító tulajdonos és Kovács Ferenc, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere közös sajtótájékoztatón pénteken.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A tavalyi 25 milliárd forint után az idén 32 milliárdos árbevételt tervező fuvarozási, szállítmányozási és logisztikai szolgáltatási csoport cégvezetője elmondta: az egykori Krúdy Szálló, jelenleg Krúdy Vigadó nevet viselő épületet közel egymilliárd forintért vásárolták meg a Carion Ingatlanbefektetési Alaptól, egy másik ingatlannal együtt. Az 1911-ben eklektikus stílusban épült, az elmúlt 25 évben többnyire üresen álló műemléképület eredeti funkcióját állítják helyre. A tervezett felújítás költsége meghaladja az 500 millió forintot. Eredményeként ötcsillagos színvonalú szállodai-szórakoztatóközpont jön létre 2017 nyarára.



Révész Bálint közölte, hogy a szükséges engedélyek megérkezése után márciusban felmérik az épület és közműveinek állapotát, és elkezdik az átalakítási tervek készítését. Hozzáfűzte, hogy a nyíregyházi önkormányzattal folyamatosan egyeztetve végzik a város "legszebb, legmeghatározóbb épületének helyreállítását". Kovács Ferenc polgármester kiemelte, hogy a város évek óta kereste a módját a Krúdy Vigadó sorsának végleges rendezésére. Mostanra sikerült olyan, ráadásul helyi kötődésű új tulajdonost találni, aki minőségi szolgáltatással tölti majd meg az egykori híres vendéglátóipari épületet.

Megjegyezte, hogy ehhez az önkormányzat az épület környékének teljes felújításával kíván hozzájárulni, most készítenek elő egy egymilliárd forint összegű beruházást, amelyhez uniós és állami forrásokra is pályáznak. A helyhatósági vezető megemlítette, hogy a 2013-ban gyógyhellyé nyilvánított üdülőhelyet, Sóstógyógyfürdőt is érinti Nyíregyháza nyugati elkerülő útja, amelynek az M3-as autópálya és a 36-os főút közötti szakasza már elkészült.

Forrás: MTI


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.