Ritka bronzkori tárgyakra bukkantak egy szállodaépítéskor

Mintegy kétezer éves, különleges bronzkori tárgyakat, egy bronzkancsót és egy rituális tömjénlapátot találtak Észak-Izraelben a Galileai-tó partjánál, egy Jézus korabeli zsidó település maradványainál - értesült kedden a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja - írja az MTI.

A földfelszín alatt negyven centiméterre egy hajdani kőpadlón rengeteg, egykor tárolásra használt, de törött amfora között egy bronzkancsót és egy szintén bronzból készített rituális tömjénlapátot fedeztek fel.

A 2009 óta folyó, szállodaépítés miatt elindított ásatások során a Galileai-tó nyugati partján feltárták a bibliai Magdala nevű település - a keresztények szerint az újszövetségi Mária Magdaléna szülőhelye - számos épületét.

Az eltelt évek alatt utakat, házakat, rituális fürdőket és egy zsinagógát is találtak, legutóbb a tó melletti kikötő feltárásánál az egyik egykori raktárépületben bukkantak a két különleges tárgyra. A mintegy kétezer évesre datált lapátka igen ritka.A lapátka rituális helyeken, zsinagógákban a tömjén égetése után a parázs és a hamu eltávolítását szolgálta. A Magdalában lelt lapátkát nem imádkozásra szolgáló helyen, hanem egy raktárépületben találták, de nem messze zsinagóga állt. A szakemberek szerint lehet, hogy a település egyik családja megőrizte és elraktározta az ottani eszközt vagy talán a háztartásban használta a korábban rituális célra készített tárgyat - adta hírül az MTI.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.