Gérard Poulard sajtmester jön-megy majd a sajtkocsival a hotel Le Bourbon éttermében ez idő alatt, aki a francia sajtok nemzetközi szinten elismert nagykövete, és 360 (!) féle francia sajtból áll kollekciója. Budapestre ebből közel 130-at hoz magával, csupa kézműves terméket, és persze lesz vezetésével igazi sajtkóstolás, illetve egy tökéletes sajttál összeállítását is ellesheti majd a mestertől, aki ebben az időszakban az ötcsillagos házba látogat ebéd vagy vacsoravendégként. Elöljáróban a sajtmester tanácsai közül csak annyit. Isten ments, hogy valaki szőlővel, dióval, netán alma kíséretében kóstoljon sajtot, a francia ízőr szerint ez maga az ördög kísértése, ugyanis meggyőződése, hogy e gyümölcsök mind rontják a sajtok (isteni) ízét.
A francia sajt imádatáról szóló programsorozat különben már az előestén kezdetét veszi: ekkor lesz ugyanis egy olyan vacsora – cheese’aholics címmel, amikor már a francia sajtmester is jelen lesz, és naná, hogy minden fogás a sajtról szól majd.
Sajtot sajttal
Április 15-22-ig tart majd a Le Meridien Hotelben a francia sajt fesztivál, amely annyira sikeres rendezvénye a háznak, hogy idén lesz a nyolcadik alkalom, hogy megrendezik ezt a programsorozatot.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél
Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját
Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról
A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre
A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában
Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része
Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.